Mesés nap
Kultúra
2021. okt. 14.

Mesés nap

Gyermekszínházi előadáson vehettek részt ma az óvodások és az általános iskolások az ÓMÉK-Olvasóban. Ez volt az első kicsiknek szánt előadás az évadban.

Gyermekzsivajtól volt hangos ma az ÓMÉK-Olvasó, ugyanis az első kicsiknek szánt előadásra érkeztek a fiatalok és a pedagógusok. A városból és a környező településekből is ellátogattak ma az intézménybe. A nap folyamán kétszer láthatták a Szépség és a Szörnyeteg című zenés mesejátékot a VSG Táncszínház előadásában. Ám nemcsak óvodás és iskolás csoportok érkezhettek bérlettel, hanem szülők is jöhettek külön apróságaikkal.

„Ez az idei őszi évad első gyermekszínházi előadása. Délelőtt tíztől és délután fél kettőtől láthatják a gyerekek a Szépség és a Szörnyeteg című előadást. Közel hétszáz gyerek fog leülni a mai nap folyamán a színházteremben, mi pedig igyekeztünk őket az előadáshoz méltóan fogadni, hátha már ezzel is szebbé tesszük a napjukat” - mondta Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője.  

A társulat ma kora reggel indult el Budapestről, hogy tíz órakor meg tudják kezdeni az előadást. Többször jártak már városunkban, szép emlékek fűzik őket ide. 2016-ban az Ifjúsági Parkban játszották a Piroska és a Farkast. Rá egy évre pedig szintén egy klasszikussal, a Csipkerózsikával tértek vissza, akkor már az Olvasóba. A színháztermet kiemelkedőnek titulálták. A mai alkalommal a Szépség és a Szörnyeteggel érkeztek. Ez egy francia népmese, melynek üzenete az, hogy a külső szépség a belső jóság nélkül mit sem ér. A darabot egy vetített háttér előtt és mögött játszották.

„Ez egy táncszínházi társulat. Ez azt jelenti, hogy a balett és a modern tánc alapjain mozog. Időnként pantomim jegyeket is mutat, de tele van humorral. A gyerekek azt látják, hogy táncolnak a színpadon. Inkább azt fogják gondolni, hogy balett, de nem az. Az borzasztó unalmas lenne egy kicsinek. Úgy van kitalálva, hogy látványos legyen a mozgás” - fogalmazott Vass Sándor Gergely, a VSG Táncszínház vezetője, koreográfusa.

A táncművészek előadása mellett hangalámondásos formában Kertész Péter színművész narrációját hallhatták a résztvevők. Egy pályázat keretein belül a társulat ebben az évadban több ezer fiatalnak fog élőben vagy online játszani. A következő gyerekeknek szóló színházi előadás az Ágacska című mesejáték lesz, melyet november 16-án láthatnak majd, szintén tíz és fél kettes kezdettel.