Tábor – Kajakozó fiatalok lepték el a Hangonyi-tavat
2024. júl. 29.

Evezőtábor kezdődött a Hangonyi-tónál. Az Ózdi Kajakos Baráti Társaság tagjai rendezik az programot. Idén közel húsz gyerek élvezi a kalandokkal teli tábort.

Száradnak a ruhák a Hangonyi-tónál, ugyanis a vízbe borult a táborozók egy része délelőtt. Ez is mutatja, hogy a program élményekben gazdag és néha tartogat meglepetéseket. A gyerekek pedig nagyon élvezik a kalandokat. A nap folyamán többször is vízre szállnak. Mentő mellényben, és tapasztalt kajakozók felügyelete mellett zajlik a tábor.

“Próbáltunk egyensúlyozva menni, és próbáltuk minél jobban csinálni, hogy egyszerre menjünk, de hát ez nyilván nem sikerült. A végén szerintem ez volt a baj, hogy beborultunk a vízbe, és hát eléggé vizes lett minden. Eláztunk, szerintem ez egy jó tanulság volt.“ - mondta Maruzsi Noel

Duplájára nőtt a résztvevők száma, a tavalyi évhez képest. Vannak olyan diákok is, akik minden évben visszatérnek. Ők már kellő tapasztalattal rendelkeznek a sportágat illetően. A fiatalok nagy örömmel és lelkesedéssel vesznek részt a programokon.

„Jók a programok, izgalmas és jó a társaság.” - mondta Tengely Viktória

A hét első napján a táborvezetők az újoncokkal is ismertették a szabályokat. Fontos betartani az utasításokat a balesetveszély elkerülése érdekében és az is lényeges, hogy meddig merészkedhetnek be a tóba. A szervezők délután különböző játékokkal készülnek a gyerekeknek, így lehetőség van társasjátékozni, íjászkodni és focizni is a szabadban.

“Mindig szokott lenni vetélkedő, konkrétan kajakos témával kapcsolatos, és mivel most olimpia van, szerintem olyan kérdések is lesznek benne. Ezt általában a lányom csinálja és nagyon nagy sikere van mert a végén mindig kapnak valami érmet, kis jutalmat, emléklapot.” - nyilatkozta Fazekasné Szabján Erika az Ózdi Kajakos Baráti Társaság gazdasági vezetője

A hét második felében az Ózdi Városi Könyvtár képviselői is kitelepülnek a tópartra egy meglepetés programmal, így biztosan nem fognak unatkozni a gyerekek. Az Ózdi Kajakos Baráti Társaság tagjainak tervei közt szerepel, hogy jövőre is megrendezik a tábort, hiszen egyre nagyobb igény mutatkozik a sportos elfoglaltság iránt.

(forrás)