Bűnmegelőzés - Kamerákat teleptettek a Strandfürdő területér
2024. aug. 12.

Négy térfigyelő kamerát szereltek fel a napokban az Ózd Városi Strand területén. A fejlesztéstől azt remélik, hogy nullára csökken a lopások száma.

Az utóbbi időben megszaporodtak a lopások az Ózd Városi Strandfürdő területén. Az esetek visszaszorítása érdekében kamerák kihelyezése mellett döntött a városvezetés. A múlt héten elkészült kamerarendszer egy körbetáblázott területet figyel meg.

„Sajnos a szezon folyamán több olyan esemény is volt, hogy illetéktelenek tárgyakat tulajdonítottak el a strand területén. Ezért kértem igazgató urat, hogy valamilyen hathatós intézkedést foglalatosítson ezeknek a visszaszorításának érdekében. Ennek keretében készült el egy megfigyelt terület, ami kamera rendszerrel óvja azoknak a holmiját akik itt helyezik el. Erre táblák is figyelmeztetnek. Úgyhogy bízom benne, hogy ez kezdeti lépésnek már egy visszatartóerő lesz. Majd pedig a következő szezonra több tervvel is elő fognak állni a szezonon kívüli időszakban. Bízom benne, hogy a következő szezon sokkal nagyobb biztonságban fog telni itt a strandon.” - mondta Janiczak Dávid, városunk polgármestere

Általában a papucsok, telefonok és ékszerek tűnnek el. Érdemes kiemelt figyelmet fordítani értékeinkre, a strandra látogatók egyébként értékmegőrzést is igénybe vehetnek.

„A múlt heti üzembe helyezés óta, a megfigyelt területen nem történt lopás. Ez mellett természetesen működnek az értékmegőrzők a strandon és a zárható szekrények is, amelyeket a vendégek használni is tudnak.” - nyilatkozott Nagy-Mengyi Péter az Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője

Az idei szezonnak hamarosan vége, a következő nyitásig vannak még tervek a rendszer bővítésére és egyéb fejlesztésekre a fürdőzők biztonságának érdekében. Ha mégis valamilyen visszaélést tapasztalunk, akkor értesítsük a rendőrséget. A felvételek segítségével a hatóság munkatársai gyorsabban kézre keríthetik az elkövetőt.

(forrás)