Szent liturgia, körmenet és agapé. Összegyűltek a hívek az Ózdi Görögkatolikus Parókián, ahol az egyházközség fennállásának nyolcvanegyedik évét ünnepelték.
Szent liturgiára gyűltek össze a görögkatolikus közösség tagjai a parókián. A templom teljesen megtelt hívekkel és vendégekkel. Az eseményen az egyházközség fennállásának nyolcvanegyedik évét ünnepelték.
„A templombúcsút úgy lehetne megfogalmazni, hogy az nem más, mint a templomnak a születésnapja. Tudjuk azt, hogy mindenkinek van itt a földön születésnapja. Amikor a templomunkat fölszentelték több mint hetven évvel ezelőtt, akkor a templom építőinek meg volt az a lehetősége, hogy válasszanak, illetve kérjenek a főpásztortól egy olyan külön ünnepnapot, amely itt a közösségnek a saját ünnepe” - mondta Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus.
Ez a jeles nap október elseje lett. Az ünnepi megemlékezést mindig ehhez a dátumhoz legközelebb eső vasárnapra szervezik. A szentmisén az igehirdetést Marczi András berzéki helyettes lelkész tartotta. Szót ejtett az ünnep eredetéről és a magyarság Szűz Máriához fűződő különleges kapcsolatáról, kiemelte a kegyelem és hit fontosságát.
„Soha nem szabad elfelejtenünk küzdelmeink alatt, hogy egy Anya védelmező szeretete, az minden probléma felett áll, főleg hogy ha az a mennyből ered. A mai ünnep arról tanúskodik kedves testvérek, hogy olyan védelmező van fölöttünk immáron ezer éve, aki mindig rendíthetetlen oltalmunk, hogy ha a kísértések alatt hozzá menekülünk” - fogalmazott Marczi András, berzéki helyettes lelkész.
A liturgia után körmenetet tartottak az istenszülő oltalmára felszentelt templom körül. A négy állomáson, a négy evangéliumból olvastak fel részleteket. A körmenet végén Bodnár Dániel görögkatolikus parókus egy közös ebédre hívta meg a jelenlévőket. A jeles nap alkalmából az egyházközség tagjai disznót vágtak, így friss húsból készítették el ételeket az agapéra. A templombúcsún több mint százötvenen vettek részt.