TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2018-00003 PÓZDIUM

Két hasonló programon vagyunk túl eddig. Az első beszélgetésünk vendége Endrei Judit volt. A program olyannyira sikeres volt, hogy pótszékeket kellett a könyvtár nagytermébe berakni. A második programunk vendége Krizsó Szilvia volt, ahol szintén teltház volt. Vagyis az Ózdiak igénylik ezt a fajta találkozást. Ami leginkább meglepő volt, hogy a hallgatóság tagjai nemcsak „hallgatók” voltak, hanem aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésekbe. Egy olyan multiplikátor hatása is volt ezeknek az előadásoknak, amelyekkel eleinte nem is számoltunk: az, hogy az előadók a saját közösségi oldalaikon is beszámoltak az Ózdon megélt pozitív élményeikről, így maga a város is megítélésre került.

Fontosnak ítéljük azt, hogy a helyi alkotóközösségek, kisközösségek kapjanak egy olyan lökést, amelynek révén egyrészt kedvet kapnak a folytatáshoz, másrészt olyan új impulzusokat szerezzenek, amelyek elősegítik fejlődésüket.

Ugyanakkor látható az is, hogy a városban élők is azt érzik, hogy bekerülnek egy országos vérkeringésbe, és ez nagyobb aktivitásra ösztönzi a póZdium résztvevőit. Ez pedig a városról kialakított közképet is befolyásolja, s ez is egyfajta multiplikátor hatása a programsorozatnak. Nagyon fontosnak tarjuk azt is, hogy egyfajta közösségi élményként definiáljuk programunkat. Az első két előadás során már kialakult egy törzsmag, amely reményeink szerint bővül még – ezért is tervezzük a sorozatot más helyszínre, az Olvasó Adorján Lajos termébe. Reményeink szerint még az az atmoszféra, amit az új helyszín is biztosít, meg tudja azt az intimitását adni programunknak, amely tovább erősíti a közösség érzetét a résztvevőkben.

 

Sajtóközlemény

Záró sajtóközlemény

Képgaléria:

 
Sajtómegjelenések: