Sosem látott kiállítás
Kultúra
2021. nov. 18.

Sosem látott kiállítás

Lőkös Zoltán képeiből nyílt kiállítás a Digitális Erőműben. A fotográfus korábban is megmutatta már ilyen formában alkotásait, azonban ez alkalommal a 45 éves pályájára tekintett vissza.

Lőkös Zoltán fotóművész neve nem ismeretlen az ózdiak számára. Korábban két alkalommal is nyílt kiállítása városunkban, amelyeken különböző témában készített képeit tekinthette meg a közönség. A férfi 1973-ban szerezte meg fényképész szakmunkás-bizonyítványát, ettől kezdve pedig folyamatosan ezen a területen tevékenykedett. Ez alakalommal az elmúlt 45 éves pályafutását mutatja be a Digitális Erőműben nyílt kiállításon keresztül. Bojtos Zoltán, az intézmény vezetője fontosnak tartja, hogy olyan nagy művészeket is bemutassanak, akik ózdi kötődésűek.

„Most nem egy olyan kiállítás hoztunk el, amit valahol már kiállított, hanem abban egyeztünk meg a művész úrral, Lőkös Zoltán barátunkkal, hogy egy olyan válogatást rak össze, amit csak ide, csak most, csak az ózdiaknak hoz el. Ez egy nagyon érdekes válogatás azokban a műfajokban, amelyekben ő a legkönnyedebben mozog, mondhatnám, amit a legkönnyedebben szeret. Azokból válogatott most és azokat hozta el” - mondta Bojtos Zoltán, a Digitális Erőmű intézményvezetője.

A kiállítás megtekintése előtt Molnár Tamás, brácsaművész játékát hallgathatta meg a közönség. Ezt követően egy rövid beszélgetés során közelebbről megismerhették a művész életpályáját, alkotásait és kapcsolatát a szakmával. A beszélgetés moderátora Bojtos Zoltán volt. A férfit több mint húsz országban ismerték el, valamint több mint 300 díjjal rendelkezik. A Nemzetközi Fotóművész Szövetség Gyémánt I. és a Gyémánt II. elismerését is megszerezte, a legmagasabb III. fok pedig még várat magára. Alkotásai egyedi látásmódot tükröznek.

„Magamnak kitalálok dolgokat. Én nem az a fajta fotós vagyok, aki riportfelvételeket készít, vagy meglát egy pillanatot és azt feltétlenül le kell fotózni. Úgy vélem, hogy amit megálmodok, vagy ami az agyamban megszületik, azt próbálom végső soron lefotografálni” - nyilatkozta Lőkös Zoltán, fotóművész.

A kiállításon vegyesen lehet találni a 70-80-as évekből, valamint az elmúlt 1-2 évből származó alkotásokat is, bár utóbbiból jelentősen kevesebbet. Ezeket szeretné későbbre tartogatni, amikor is úgy tervezi, hogy egy nagyobb anyaggyűjteménnyel tér majd vissza. Ezt a tárlatot egyébként december 31-ig lehet megtekinteni a Digitális Erőműben.