Hazai vereség
Sport
2021. nov. 22.

Hazai vereség

Hétgólos különbséggel kapott ki a Lóci DSE a Kazincbarcikai KSE gárdájától. Ezzel a tabella tizedik helyén állnak. A végeredmény: Lóci DSE – Kazincbarcikai KSE 27 – 34.

Ismét nehéz ellenféllel kellett szembenéznie a Lóci DSE-nek a női NBII. Észak-keleti csoportjának kilencedik fordulójában. A Kazincbarcikai KSE gárdáját látták vendégül a Marosi István Városi Sportcsarnokban. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban az ellenfél támadásai hatásosabbnak bizonyultak, így 12-17-es barcikai vezetésnél vonulhattak pihenőre. A második játékrészt egyértelműen a vendégek kezdték jobban, több gyors támadással vették be az ózdi lányok kapuját. A mieink ezt a hátrányt már nem tudták ledolgozni, de nem adták könnyen a pontoka. Végeredmény: Lóci DSE – Kazincbarcikai KSE 27 – 34.

„Lehetett látni azt, hogy úgy álltunk fel, hogy három sérültünk volt. Azt gondolom, hogy akik a pályára kerültek, akár sérülten, akár így vagy úgy, mindent megtettek azért, hogy megfelelő eredményt elérjünk, sajnos ez a mai napon nem sikerült” - értékelt Barta Zsolt, a Lóci DSE edzője.

A vendégek trénere nagyon elégedett volt a csapat teljesítményével, úgy véli, hogy a fiatalos keretnek köszönhetően lendületesebb és taktikusabb játékot tudnak mutatni.

„Mi a mai meccsen mindenképpen a két pontért jöttünk. Én úgy gondolom, hogy a lányok türelmesen és taktikusan játszottak. Nagyon fiatal a csapatunk, alig van felnőtt játékosunk, ezt tudja mindenki. A felnőtt játékosok adnak egy alap dolgot a védekezésben, támadásban, rájuk tudunk támaszkodni, a fiatalok pedig megoldják, amit kérünk tőlük, és rettentően jól játszottak ezen a mérkőzésen” - mondta Ponyi Zoltán, a Kazincbarcikai KSE vezetőedzője.

A mieink a vereség után a tabella tizedik helyéről várják a folytatást. Az évben már csak két forduló során kell teljesíteniük a lányoknak. Legközelebb a Borsod Sport Klub Miskolci csapata, valamint a Kállósemjéni SZSE gárdája ellen küzdenek majd. Ezeken a cél a négy pont megszerzése.