Élmények és sikerek
Kultúra
2021. nov. 30.

Élmények és sikerek

Honismereti előadásra várták az érdeklődőket az ÓMÉK-Olvasóba, amelynek témája a 25. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia élménybeszámolója volt.

Erdélyről szóló könyvek és emléktárgyak fogadták az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. továbbá a Lajos Árpád Honismereti Kör által szervezett program résztvevőit az Olvasó Mizerák István termében. A hely, ahol élünk címet viselő előadás sorozat következő állomásán Burián Bálint és Burián Kristóf tartott élménybeszámolót erdélyi útjáról. A testvérpár ugyanis első helyezést ért el azon a pályázaton, amelyet korábban a Honismereti Szövetség írt ki. A diákok témája Szűcs Katalin, serényfalvi könyvtáros volt, aki munkája mellett tojásfestéssel foglalkozik. A fiatalokat Sveda Istvánné készítette fel, aki egy további sikerről is beszélt.

„Az egyik fiú az itteni honismereti pályázatra is benyújtott egy munkát és utólag derült ki, hogy a megyére is felküldték ezt az anyagot, és itt is első helyezést ért el vele. Mind a két pályázatnak a fődíja ez az erdélyi út volt” - mondta Sveda Lászlóné, felkészítő.

Ennek köszönhetően a testvérpár idén nyáron Kalotaszentkirályra utazhatott, ahol számos programon vettek részt. Ezekről tartottak élménybeszámolót a mostani eseményen.

„Egyhetes utazás volt Erdélybe, Kalotaszeg és Kolozsvár környékére. Ott egy rövid megnyitó beszéd után bele is vágtunk a hétbe. Körülbelül száztíz fő vett részt ezen, akik bemutatták, hogy milyen pályázattal indultak” - nyilatkozta Burián Bálint, az Ózdi József Attila Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium diákja.

Az esemény résztvevői közt volt Burián Kitti is, aki testvéreivel közösen nyújtott be egy pályázatot. Csapatuk további tagja Hendrik Marcell is, aki szintén a JAG diákja.
 
„Az Országos Levéltár írta ki a pályázatot, a téma pedig a régi bányászélet volt. Somsály környékével foglalkoztunk” - emelte ki Burián Kitti, az Ózdi József Attila Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium diákja.  

A programon a következő évi pályázatok is szóba kerültek, amelyek több évfordulóhoz kapcsolódnak.

„2022-ben a negyvenkettedik pályázatunkat hirdetjük meg. Kiemelt téma, hogy településünk 750 éves lesz. Ózd, Ouzd alakban az első oklevélben 1272-ben szerepelt először, és mivel a településsel kapcsolatban még vannak hiányosságok, így jó lenne, ha ezeket feldolgoznák. Ezen kívül hatvanöt éves lesz a honismereti kör. Nem mondom, hogy Lajos Árpád, mert Lajos Árpád nevét később vették fel. Ezzel kapcsolatban relikviákat és történeteket is szeretettel várunk” - hangsúlyozta Döbör Istvánné, a Lajos Árpád Honismereti Kör vezetője.

Egy másik jelentős évforduló is lesz, hiszen idén lenne száz éves id. Vass Tibor. Ennek alkalmából szeretnének egy emléksarkot kialakítani az ózdi múzeumban.