Előadás a gyerekeknek
Kultúra
2021. dec. 7.

Előadás a gyerekeknek

Vacak, a bátor kiskutya című előadását játszotta az ÓMI Zenés Színház társulata tegnap az ÓMÉK-Olvasóban. A darab után az apróságok a Mikulástól kapott ajándékkal távoztak.

2014-ben az ÓMI Zenés Színház már előadta a Vacak, a bátor kiskutya című darabot. A társulat akkor szívébe zárta ezt a játékot, ezért úgy gondolták, hogy újra előveszik és átdolgozzák egy kicsit. Az akkorihoz képest most változtak a szereplők, ugyanis a nyulakat 10-13 éves gyerekek játsszák. Az összpróbák körülbelül másfél hónapja kezdődtek.

„A gyerekek nagyon odatették magukat, nagyon jó hozzáállással próbáltak és a felnőttek is adtak egy pozitív kisugárzást ennek az egésznek, hogy a gyerekek fogadják be azt, amit ők csinálnak és ha úgy adódik, hogy később nálunk maradnak, akkor lássák, hogy egy nagyon jó helyre jönnek” - mondta Béri László, rendező.

Az előadás elején Vacakot gazdái magára hagyták. Ám a nyuszik megtalálták, összebarátkoztak, majd végül befogadták a kiskutyát és egy darabig velük élt az erdőben. Tanítgatták, hogyan hegyezze a fülét és hogyan ugrándozzon. A fák rengetegében több állattal is találkoztak, például a rókával és a bagollyal. Az átiratot Szaka Attila készítette, aki a szarkát játszotta a darabban.

„Ő az erdőnek egy kotnyeles lakója, aki mindenbe beleszól és mindent jobban tud mindenkinél. Egy okos madárnak tartja magát, aki megpróbál az erdőre vigyázni és őrizni és terelgetni az állatokat. Kezdetben nem nagyon szereti, hogy a kutya ott van az erdőben, de a végén megesik az ő szíve is rajta” - fogalmazott Szaka Attila, az ÓMI Zenés Színház tagja.

A kiskutya érkezését nehezen fogadták az erdei állatok, így egy lakógyűlést hívtak össze, amikor is az apróságok a színpadra is feljuthattak. Közel kétszáz gyermek nézte végig a kiskutya kalandos útját, melynek boldog vége lett. Vacak otthonra talált, és két szerető emberi kar ölelte át. Az előadásra december elsejéig lehetett regisztrálni. A darab végén egy meglepetés várta az apróságokat, ugyanis az Olvasóba ellátogatott az erdei lakók mellett a Mikulás is.

„A mikuláscsomagot személyesen a Mikulástól fogják átvenni a gyerekek, aki megérkezik az előadás végére és egy karosszékben várja, hogy közös fotót is készíthessenek róluk a gyerekekkel a szülők. A csomagban pedig édesség és gyümölcs lapul” - emelte ki Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője.

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás ünnep is. Minden apróság mosolygós arccal vette át a hosszú fehér szakállú Télapótól az ajándékot. Az ÓMI Zenés Színház társulatát következő alkalommal a Csillagszóró nevezetű műsorban láthatják szerepelni, szintén az Olvasó színpadán december 17-én.