Új edzők2021. április 9. (péntek) 19:00 - Sportnews/10210_0_300.jpgMár nem Szakál György irányítja az ÓAM-Ózdi KC felnőtt együttesét. A csapat a tavaszi idényben eddig lejátszott hat mérkőzéséből négyet elveszített, kétszer pedig ikszeltek. A vezetőség döntése értelmében a szezon végig Váczi Sándor és Kocsis Csaba párosa dirigál majd a kispad mellől.

2011-ben csatlakozott az Ózdi Kézilabda Club felnőtt csapatának stábjához Szakál György. Az azóta eltelt időben számos sikert és szép pillanatot élt meg az együttes. Az őszi idény után az elmúlt esztendők legjobb eredményével a dobogón fordult a gárda. A tavaszi idényben eddig lejátszott hat mérkőzéséből négyet elveszítettek, kétszer pedig ikszeltek, a vezetőség döntése értelmében pedig érdemei elismerése mellett Szakál Györgyöt felmentették a vezetőedzői feladatok alól, így a következő találkozón már nem a ő dirigál majd a piros-kékeknek.

„Edzősködésem alatt az NB I/B-ben nem volt olyan csapat, amit nem győztünk volna le. Ferencváros, Szeged, Eger. Sorolhatnám végig az NB I/B-s palettát. Minden egyes játéksomnak köszönöm a hozzáállást, emellett azt is, hogy a nehéz helyzetekben sem hagyták el az egyesületet. Aki fogja tovább csinálni ezt, legyen sikeres, sok sikert kívánok a munkájához. Hajrá ÓKC!” - mondta Szakál György, korábbi vezetőedző.

Az edzőváltást követően a szezon végéig Váczi Sándor és Kocsis Csaba párosa látja majd el a vezetői feladatokat. Váczi Sándor egyébként korábban dolgozott már az együttesnél, majd éveken keresztül Egerben trénereskedett.

„Egyetlen célunk van. Az, hogy annyi pontot gyűjtsünk a hátralévő nyolc mérkőzésen, hogy sikerüljön a bennmaradást jelentő hetedik helyet legalább megszerezni. Az, hogy most hányadik helyen állunk gyakorlatilag mindegy, hiszen több csapat különböző mérkőzésszámmal áll jelen állás szerint. Annyi a lényeg, hogy mérkőzésről mérkőzésre megpróbálunk fontos pontokat gyűjteni” - hangsúlyozta Kocsis Csaba, megbízott vezetőedző.

A csapat legközelebb április 18-án lép pályára a Pick Szeged U22 vendégeként. A piros-kékeknek fontos a jó teljesítmény, ugyanis az MKSZ szabályváltoztatásai miatt a biztos bennmaradáshoz az első hét hely valamelyikén kell végezni. A 8-9 pozícióban záróknak osztályzót kell játszani az NB I/B-ben való szerepléshez, akik ettől hátrébb fejezik be a bajnokságot kiesnek az NB II-be.

Vissza