Folyamatos védekezés2021. április 13. (kedd) 19:00 - Híreknews/10221_0_300.jpgJelentős az átoltottság hazánkban az Operatív Törzs szerint. Magyarországon kétszer annyi ember élvez védettséget, mint az Európai Unió legtöbb országában. Szó esett arról is, hogy ma reggel megérkezett a Janssen egydózisú vakcinája, amelyeket az oltóbuszokon fogják használni. Az országos tisztifőorvos elmondta, a fertőzési lánc megszakításáért dolgoznak.

Az Operatív Törzs ma is megtartotta szokásos napi tájékoztatóját. A beszámolót György István, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője kezdte meg. Kiemelte: eddig hazánkban 4 110 000 fő regisztrált az oltásra, 64 százalékuk pedig már meg is kapta legalább az első vakcinát. Végrehajtották a pedagógusok soron kívüli oltását is, ebben a körben 80 százalék volt az oltási arány. Akik közülük még nem kapták meg az ellenanyagot, azokat most péntektől vasárnapig várják az oltópontokon.

„A rendelkezésre álló vakcinák eloltásával az oltási programban az eddiginél is nagyobb ütemet tudtunk diktálni. Tegnap estig 2 969 647 első és 1 250 582 második oltást adtak be az oltóhelyeken. Az eddigi magyarországi átoltottság már komoly haladást jelent a járványból kivezető úton” - emelte ki György István, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője.

György István hozzátette, hogy kétszer annyi magyar ember élvez védettséget a betegség súlyos lefolyása ellen, mint az Európai Unió legtöbb országában. Megérkezett hazánkba a Janssen egydózisú ellenanyaga is. Ezt a 28 800 adagot az oltóbuszokon fogják használni. Egyelőre a katonákat oltják, jövő héttől azonban visszatérnek a kistelepülésekre, elsőként Tolna megyébe. Dr. Müller Cecília most is ismertette a legfrissebb adatokat. Keddre 2837 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak hazánkban, meghalt 272 fő, kórházban 10 818 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1209-en vannak lélegeztetőgépen.

„Az új koronavírus és annak immáron többszörös, sokféle mutánsa, variánsa rendkívül nagy kihívást jelent az egész világnak. Láthatjuk, hogy a fertőzőképessége egyre inkább növekszik. Számos olyan variánst fedeztünk már fel, illetve fedtek fel virológusaink, amelyek járványügyi szempontból sokkal nagyobb veszélyt jelentenek” - mondta dr. Müller Cecília, országos tisztifőorvos.

Az országos tisztifőorvos hozzátette: azon dolgoznak, hogy megszakítsák a fertőzési láncot. Az új vakcinával kapcsolatban elmondta, hogy a Szputnyik V-hez hasonlóan az is oltható vele, aki már átesett a betegségen. Minden 18 év fölötti megkaphatja, azonban a várandós nőknek és a szoptató édesanyáknak jelenleg még ellenjavallt. Kiderült, hogy minden harmadik koronavírus-fertőzöttnél fél évig problémák maradhatnak az agyban, vagy a szervezet más egyéb pontján. Akiknek poszt-covid tünetei vannak, mindenképp forduljanak a háziorvosukhoz.

A kép illusztráció, forrása: internet.

Vissza