Mindenkiért táncoltak (képgalériával)2021. május 4. (kedd) 19:00 - Híreknews/10286_0_300.jpgÓzdiak is csatlakoztak a Jerusalema Dance Challange elnevezésű mozgalomhoz. A népszerű hangzásra ezúttal az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményhez tartozó Szabolcs közi és Bulcsú úti idősotthonok lakói és dolgozók perdültek táncra. A közel hatperces összeállításban látható pillanatok mindenkinek szólnak, akik a vírushelyzetben is helytállnak nap mint nap.

A tánc életörömöt és összetartozást sugároz. Ezeket az érzéseket erősíti, ha megnézzük a Szabolcs közi és Bulcsú úti idősotthonokról készült legújabb felvételt, amellyel ők is csatlakoztak egy dél-afrikai előadó Jerusalema című slágerének táncos mozgalmához. A dalhoz kötődő kihívás kapcsán pedig a világ minden tájáról láthattunk már videókat a közösségi médiában. Nemcsak táncosok, hanem baráti társaságok, osztály- vagy éppen munkahelyi közösségek, kicsik és nagyok is megtanulták a lépéseket, és táncra perdültek erre a ritmusra. A helyi intézmények képviselői is lehetőséget láttak ebben.

„Az interneten láttuk ezt a tánckihívást, mindannyiuknak nagyon megtetszett, majd a kollégáimmal úgy döntöttünk szeretnék megcsinálni. Mindenki aktív volt, majd úgy gondoltuk, hogy az időseket is belevonjuk. Velük hozzájárulási nyilatkozatot is aláírattunk. Három héten keresztül próbáltunk a szabadidőnkben. Nagyon aranyosak voltak a lányok, az ellátottak is. Így alakult ez ki” - mondta Paulerné Lipter Magdolna, a Szabolcs közi intézményi egység csoportvezető ápolója.

A bentlakók minden próbát figyelemmel kísértek, és annyira aktívak voltak már ezeken az alkalmakon is, hogy ők is kedvet kaptak csatlakozni a kihíváshoz, aminek tulajdonképpen nem volt akadálya.

„Ez egy szolidaritási tánc, de nem csak az egészségügyi dolgozóknak szól. Nyilván én az ő munkájuk előtt megemelem a képzeletbeli kalapom, mert szerintem emberfeletti, amit ők csinálnak. Ahogyan a klip alatt is megy a szöveg, ez mindenkinek szól, aki valamilyen szinten érintett most a covid vírusban, akinek meghalt valakije, aki beteg volt, aki kórházba került, aki csak otthon volt, vagy itt az idősek. Ezt a másfél évet itt mindenki megsínylette. Mi ezt a táncot mindenkiért táncoltuk el, aki túlélte ezt a másfél évet” - nyilatkozta Elek Kinga, a Bulcsú úti intézményi egység csoportvezető ápolója.

A videó felkerült a közösségi oldalakra, és pár nap alatt több mint ezren kedvelték, valamint legalább ennyien meg is osztották. Az otthonok vezetői és lakói rengeteg pozitív visszajelzést kaptak az elmúlt pár napban. A gondozottak hozzátartozóitól, valamint idegenektől is érkeztek üzenetek. A legtöbben meghatódtak a közel hatperces, mosolyokban és boldog tekintetekben bővelkedő videó láttán.


0286_0_t 0286_1_t 0286_2_t 0286_3_t
0286_4_t 0286_5_t 0286_6_t
Vissza