Lovagi vértezet (képgalériával)2021. július 14. (szerda) 19:00 - Kultúranews/10499_0_300.jpgA középkor világa volt a Szünidei szerda következő témája. Az Ózdi Városi Könyvtár által szervezett programsorozatot június végén indították útjára alsó tagozatos gyerekek bevonásával. A tematika és a helyszínek változatossága sok nebulót vonz, így minden alkalommal maximális résztvevői létszámmal dolgoznak az intézmény munkatársai.

Képzeletbeli időutazást tehettek a középkorba azok a gyerekek, akik a Szünidei szerda eseményén vettek részt ma. Így a lovagi eskü letétele, és több más programelem után a könyvtár közelében lévő füves területen folytatták a napot, ahol párviadalt játszottak. Az Ózdi Városi Könyvtár által szervezett sorozatnak ez már a negyedik állomása.

„A nap folyamán még kézműveskedni fogunk, mesedélután lesz, bábozni fogunk, kőgyurmázunk. Tehát sok-sok mindennel készültünk, ami még a mai nap vár a gyerekekre. Valószínűleg lesznek még társasjáték perceink is, hisz a lovagok is a csaták szüneteiben, amikor ráértek, volt szabadidejük, elméjük csiszolása érdekében társasjátékokkal fejlesztették a tudásukat” - mondta Császár Éva, az Ózdi Városi Könyvtár Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárának gyermekkönyvtárosa.

A program ezt követően a könyvtár épületében folytatódott. Itt a gyerekeket már azok a tárgyak várták, amelyek a középkor világát jelenítették meg. Így a színpad közelében a sárkány és a hercegnő mellett papírból készült vár, és egy csataló is helyet kapott. Az intézmény munkatársai egyúttal azokat a lovagi vértezeteket és sisakokat is bemutatták, amelyeket a délután folyamán készítenek majd el a táborozók. Köztük van Juhász Petra is, aki először vesz részt a programon.

„Most vagyok itt először, és tetszett az egész” - fogalmazott Juhász Petra, táborozó.

„Játszottunk egy nagyon jó lovagos játékot, ami nekem nagyon tetszett” - nyilatkozta Simon Imola, táborozó.

Imola nem egyedül, hanem testvérével érkezett. Ők már harmadik alkalommal csatlakoznak a táborozókhoz.

„Én már nagyon várom, hogy kézműveskedjünk. Az egyik kedvencem a kézműveskedés, és én nagyon szeretem a lovagokat” - emelte ki Simon Merse, táborozó.

A mai foglalkozás egyébként húsz fővel zajlott, amelyen a legkisebbek is képviseltették magukat.

„Nagyon várom a kézműveskedést” - hangsúlyozta Bacsó Bianka Boglárka, táborozó.

A következőkben a gyerekeknek papírsablonok segítségével kellett kivágniuk a lovagi páncél egyes elemeit. A lányok pedig a középkori udvarhölgyek különleges fejfedőit is megalkothatták. Ám a nap folyamán még sok érdekes tárgyat készíthettek a táborozók.


0499_0_t 0499_1_t 0499_2_t 0499_3_t
0499_4_t 0499_5_t 0499_6_t 0499_7_t
0499_8_t 0499_9_t 0499_10_t
Vissza