Múltidéző mulatság (képgalériával)2019. szeptember 14. (szombat) 14:39 - Kultúranews/8517_0_300.jpgSzámos érdeklődőt vonzott a Rózsakerti Este. Az Ózdi Művelődési Intézmények által szervezett, egykori Rózsakert hangulatát felidéző eseményen fellépett többek közt az ÓMI Zenés Színház és a Budapest Bár is. Emellett több különféle programmal várták a kilátogatókat az Olvasó parkolójában.

Az egykori Rózsakert az 1900-as évek derekán Ózd egyik központi szórakozóhelye volt, amely élőzenével várta a kikapcsolódni vágyó helyieket. Ezt az eseményt és hangulatot hívta életre az Ózdi Művelődési Intézmények az Olvasó parkolójában. Pappné Szalka Magdolna szerint a városban és annak környékén élők szívesen emlékeznek vissza a régi kulturális szokásokra a tapasztalataik szerint, ezért is fogalmazódott meg pár éve egy ehhez hasonló rendezvény gondolata, amelyet most egy pályázat segítségével sikerült megvalósítani.

„Ami most a mai estén visszaidéződik, jó szívvel emlékeztethet sokakat vissza az elmúlt évtizedek igazi Rózsakertjére. A mi intézményünk nagyon szívesen nyúl vissza mindig a múltba, mivel ha a múltbéli hagyományok egy innovatív fejlődésen átesve a mai emberekhez szólhatnak, az számunkra mindig nagy öröm, ez volt tehát a cél” - fogalmazott Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója.

A programok már délután megkezdődtek az Olvasó parkolójában. A mesesarokban a Népművészet Mestere díjjal az idén kitüntetett arlói mesemondóval, Csipkés Vilmossal találkozhattak a gyerekek. Az Ózdi Muzeális Gyűjtemény Rózsakertről szóló kiállítását is megtekinthették az érdeklődők, és egy korabeli játékot is ki lehetett próbálni. Este pedig az ÓMI Zenés Színház divatbemutatóval egybekötött, direkt erre az alkalomra készült retró műsorát élvezhette az egyébként nagyszámú közönség.

„Tulajdonképpen a kitalálója Béri László volt, a művészeti vezetőnk. A Csinibabából adtunk elő úgy részleteket kissé sajátos feldolgozásban, hogy a Kispál és a Borz zenéjén alapuló, zongora átiratot vettük alapul, és a koreográfiáért Tegda Nikoletta volt felelős, de egyébként mindenki beleszólt, aki élt és mozgott” - mondta Vámos Fruzsina, az ÓMI Zenés Színház zenei vezetője.

Az ÓMI Zenés Színház műsora után Balog Rudolf prímás szórakoztatta a résztvevőket a vacsora alatt. Ezután az est sztárvendége a Budapest Bár lépett a színpadra.

„Öt éve csatlakozott Mező Misi, tavaly pedig Tóth Vera, egyébként a csapat változatlan. Az új tagokkal, akik velünk vannak, ők is családtaggá váltak, úgyhogy nagyon jó a hangulat. A Budapest Bárnak most már 12 énekese van, és nem mindig mindenkivel, hanem rotációban, de mindenki velünk volt ezen a nyáron, úgyhogy nagyon jó a hangulat és szeretünk együtt muzsikálni” - hangsúlyozta Farkas Róbert, a Budapest Bár vezetője.

A Budapest Bár most elsőként zenélt városunkban, de a zenekar vezetője járt már Ózdon. A helyi Várkonyi Csibészeket a csapat többféle módon támogatja, és foglalkoznak velük, most pár számot is közösen adtak elő az egyébként majd kétórás koncertjük alatt.


517_0_t 517_1_t 517_2_t 517_3_t
517_4_t 517_5_t 517_6_t 517_7_t
517_8_t 517_9_t 517_10_t 517_11_t
517_12_t 517_13_t 517_14_t 517_15_t
Vissza