Kádár-emléklap (képgalériával)2020. július 12. (vasárnap) 11:18 - Politikanews/9463_0_300.jpgTagértekezletet tartott a Magyar Munkáspárt. A Civil Házban rendezett eseményre az ózdi és Ózd környéki tagokat várták. Dr. Thürmer Gyula, a párt elnöke beszélt többek között a koronavírus hatásairól. Kádár János halálának évfordulója alkalmából pedig emléklapot vehettek át a jelenlévő párttagok.

A Civil Ház nagytermében gyűltek össze a Magyar Munkáspárt ózdi és Ózd környéki tagjai szombat délután. Az apropó a több hónapos kihagyás utáni tagértekezlet volt, hiszen a koronavírus miatt a pártrendezvényeket sem tarthatták meg. Az eseményen jelen volt a Munkáspárt elnöke, dr. Thürmer Gyula. Nemrég Kádár János sírjánál tartottak egy megemlékezést, az ő szellemiségéről is beszélt.

„Harminc évvel ezelőtt az emberekben egy nagy illúzió élt: nem kell munkásnak, parasztnak lennem, lehetek vállalkozó, meggazdagodhatok, csak a tehetségem, az akaratom számít, és enyém a világ. Harminc év alatt kiderült, hogy lehet ugyan vállalkozni, de abban tönkre is lehet menni. Az adósságra rámegy a családi élet, az egyéni egzisztencia. Egyre több fiatal és középkorú érzi ezt már. A korábbi időszakban az ember úgy fejezte be az életét, hogy tudott valamit adni a gyerekeinek” - mondta dr. Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke.

Az esemény egyik fontos eleme volt, hogy a párttagoknak Kádár János-emléklapot adtak át: ezzel ismerték el azok munkáját, akik évtizedek óta hirdetik a Munkáspárt eszméit. A teremben főleg az idősebb korosztály képviseltette magát.

„Vannak idősek, középkorúak, meg fiatalok is csatlakoznak hozzánk. A fiatalokat nehéz beszervezni, vagy ha csatlakoznak is hozzánk, egy-két éven belül van, aki továbbmegy, ha esetleg a tanulmánya vagy a munkahelye azt diktálja, hogy nem fér bele. Tehát nem viselik el azt, hogy a Munkáspártnak a tagja” - fogalmazott Fülöp József Istvánné, a Magyar Munkáspárt Borsod Megyei Pártszervezeteinek elnöke.

Szó esett még a koronavírus hatásairól, illetve a Magyar Munkáspárt elmúlt harminc évéről is. A tagértekezlet kötetlen hangulatban telt, a jelenlévők észrevételeiket, kérdéseiket is megoszthatták a vezetőséggel.


463_0_t 463_1_t 463_2_t 463_3_t
463_4_t 463_5_t 463_6_t 463_7_t
463_8_t 463_9_t 463_10_t
Vissza