Ózd Város hivatalos cimere
kategória

kategória

Futnak az óvodások.

Dombfutással folytatódott a Kondi Napok programsorozat

A Bíben-völgy lábánál gyülekeztek az emberek. Az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület dombfutó versenyére érkeztek. Jó idő fogadta a sportolókat. A téli túra után ezzel folytatódott a Kondi Napok programsorozat. A verseny most is a legkisebbek rajtjával indult. Az ő mezőnyük volt a legnépesebb is. „Azért jöttünk el a kisfiammal, mert nagyon szeret futni, […]

Dobogón a Da Big Crew, ózdi tánccsapat.

Területi látványtánc versenynek adott otthont az Olvasó

Ritmusos zenétől és tapstól volt hangos az Olvasó színházterme szombaton. A Magyar Látványtánc Sportszövetség itt rendezte meg területi versenyét, melyre a régióból tizenkilenc egyesület táncosai neveztek be. Emellett Szlovákiából is érkeztek versenyzők. A nézőtér szinte teljesen megtelt. Az ózdi intézményben először tartott a MLTSZ ilyen versenyt. „Gyakorlatilag egy ózdi tánciskola javasolta a helyszínt, és eljöttünk, […]

A kiállítás megtekintése.

XXIV. Nemzetközti-Magyar Fotószalon Felvidéki régiójának kiállítása a Digitális Erőműben

Színes monokróm, természetfotó és archaikus eljárással készült alkotások díszítik a Digitális Erőmű csarnokának falait. A közelmúltban nyitották meg a XXIV. Nemzetközti-Magyar Fotószalon Felvidéki régiójának kiállítását. Idén is 5 kategóriában lehetett pályázni, melynek eredményeképpen 6 ország 140 fotósa, több mint 1500 alkotással nevezett be. A kiválogatott képeket több állomáson nézheti meg a nagyérdemű. „Ez egy 45 […]

Ózdon rendezték a 10 város a magyar sakkozásért verseny ötödik fordulóját.

Sakk-matt! – Ózdon rendezték a 10 város a magyar sakkozásért verseny ötödik fordulóját

Ismét sakkozók foglalták el hétvégén az Olvasó Adorján Lajos termét. Ózdon rendezték a 10 város a magyar sakkozásért programsorozat ötödik fordulóját. Az esemény fővédnöke Almási Zoltán nagymester, a versenyigazgató pedig Galkó Tibor volt. „A 10 város versenyt az olimpia után írta ki a Magyar Sakkszövetség, vagyis már az olimpia előtt is volt egy évvel és […]

A rangos eseményen csoportkép is készült a színpadon a díjazottakról, díjátadókról.

Tíz kategóriában tizennégy serleg – Elismerték a 2024-es esztendő eredményes sportolóit

Nagy Zsófia SZIKSZI-s tanuló produkciója nyitotta a sportgálát. A folytatásban pedig az Ózdi Városi Televízió sportos összeállítása alapozta meg az este hangulatát. Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester Ózd Város Önkormányzatának támogatását hangsúlyozta, beszélt az elkötelezettségről és méltatta a versenyzőket, sportvezetőket, edzőket. „A sport nem csupán az eredményekről szól, megtanít az önbecsülésre, a kitartásra, adott esetben csapatban gondolkodni, […]

51. alkalommal rendezték meg a Táblai Borversenyt.

51. alkalommal rendezték meg a Táblai Borversenyt

A Dance Square SE táncosainak fellépése nyitotta meg az 51. Táblai Borversenyt, majd Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester üdvözölte a vendégeket. „Ha minden, minden elhagyott. Igyál egy kis konyakot! Vallotta Ady Endre. Tisztelt táblaiak, kedves versenyzők és kedves vendégek. Ha most megkérdezném, egyetértenek-e Adyval ezen az estén, talán valamennyien arra szavaznának, hogy ne konyakot, hanem bort igyon […]

Átadták „A Művelődésért” díjakat a Magyar Kultúra Napján.

Átadták „A Művelődésért” díjakat a Magyar Kultúra Napján

Január 22-én ünnepeljük a Himnusz születését, melynek dallamival kezdődött el a tegnapi gálaest az Olvasó színházteremében. Janiczak Dávid polgármester beszédében elmondta, hogy pontosan kétszázkét éve annak, hogy ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén az akkor harminchárom éves Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását, mely Erkel Ferenc zenéjével, valódi néphimnusszá vált. „Legyünk bárhol a világon, ez a […]

Három ózdi arannyal zárult a megyei forduló – Sportlövészetben remekeltek a diákok

Versenyzőkkel, edzőkkel és szülőkkel telt meg a Meteor Lövész Klub lőtere. A 2022-ben felújított helyiség ismét egy megyei versenynek adott otthont. „A Magyar Sportlövők Szövetsége minden évben kiírja az általános és középiskolások bajnokságát. Ennek a megyei versenyét rendeztük meg itt most Borsod megyében. Ennek az országos döntője 2024. december 13-án Budapesten, a Fehér úti Nemzeti […]

Kondi Napok – Megfutották a hosszú lépcsőt

Kellemes őszi időben gyülekeztek az érdeklődők a Március 15. úti lépcsősor aljában. A szabályok szerint a leghosszabb táv Ráctag tetőn ér véget, de rövidebb szakaszokat is lehetett teljesíteni korosztálytól függően. Sok kondis rugaszkodott neki a feladatnak, amely hagyomány az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület életében, hiszen már tizennegyedik alkalommal szervezték meg a próbát. „Van […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.