Ózd Város hivatalos cimere
probléma » 5. oldal

probléma

A beton útjelzők ügye régóta húzódik.

Járdaépítés, játszótér fejlesztés és tűzvédelmi előadás – Lakossági fórum Szentsimonban

Szép számmal jelentek meg a helyiek a Szentsimoni Művelődési Házban, ahová a terület képviselője, Kellóné Mezőtúri Márta szervezett lakossági fórumot. A városrészben több olyan gond és probléma is összegyűlt, melyekről szerette volna tájékoztatni az itt lakókat, és esetleg közösen megoldást találni rájuk. „Úgy gondoltam, hogy egy falugyűlést jó lenne ebből az alkalomból tartani, ahol mindent […]

Átmeneti megoldás a lehajtható rámpa.

Nekünk csupán öt lépcsőfok, neki a szabadság ára – Lépcsőliftre gyűjtenek egy mozgássérült ózdi lánynak

Egy lépcsőliftet szereltek be 2012 nyarán az Árpád vezér úton. Ganyi Károly segítségkérésére egy város fogott akkor össze, hogy megvalósulhasson a beruházás, amely jelentősen megkönnyítette mindennapjait. A nevéhez kötődő Tégy jót a fogyatékkal élőkért Alapítvány 2019-ben alakult. Az elmúlt hat évben számos tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermeket támogattak. Most Farkas Kármen ügyét karolták fel. „Egy […]

Magyar Péter beszédet tart.

Ózdon kampányolt a Tisza Párt vezetője

Elfoglalta helyét a már jól ismert platós teherautó, amely a színpad szerepét töltötte be Magyar Péter számára a Petőfi téren. Már jóval a fél ötre kiírt kezdés előtt gyülekeztek a szimpatizánsok és azok, akik kíváncsiak voltak a Tisza Párt gyűlésére. Mindenki türelmesen kivárta a délutáni fórum kezdetét, Magyar Péter szinte pontosan megérkezett és megkezdte beszédét. […]

Távoli kép a résztvevőkről.

Prevenció a rendőrségen

A járásban tevékenykedő polgármesterek, iskolaigazgatók, valamint a közbiztonságot támogató segítő szervezetek vezetői kaptak meghívást ma délelőtt a rendőrségre. „Kapitányságunk minden évben megrendezi a járási közbiztonsági egyeztető fórumot. Ezt most kombináljuk a kábítószer egyeztető fórummal. Természetesen a fórum témája a kábítószer bűnözés, és az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtása, nyilván ez a kapitányság részéről, illetve az együttműködés […]

Minden parkolóhely foglalt.

Nehézkes a parkolás a kórház környékén

Minden hely foglalt az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház előtti parkolóban. Mindennapos problémává vált az intézménybe gépjárművel érkezőknek, hogy szabad parkolót találjanak. A kórház területén lévő belső parkoló is nyitva áll, ezért azonban napidíjat kell fizetni. Ezt az összeget viszont soknak tartják a helyiek. „Az elmúlt napokban nagyon sok ózdi kórházlátogatót felháborított az a tény, […]

A stadion környékén működő sportegyesületek képviselői a fórumon.

Behajtás vagy lezárás?

A stadion környékén működő sportegyesületek képviselői gyűltek össze a napokban egy egyeztetésre. Az ÓSÉK ügyvezetője hívta össze őket, hogy megoldást találjanak egy olyan problémára, ami mindannyiukat érinti. „Egy egyeztető fórumot kezdeményeztünk annak érdekében, hogy megvitassuk a jövőben milyen behajtási lehetőséggel éljenek a stadionba látogatók. Mivel megvalósul a Zöld Sziget pályázat, ezért valószínűleg tavasszal megnő a […]

Közös tanácskozást tartott az OKSB és az ESZB.

Kérdés az orvoshiány

Közös tanácskozást tartott az Oktatási, Kulturális és Sport valamint az Egészségügyi és Szociális Bizottság. Két napirendi pontot tárgyaltak a tagok. Elsőként az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettsége került előtérbe, majd a 2025. évi költségvetésről tárgyaltak. A tagok mind a két pontot elfogadásra javasolták a testület számára. A gyors megbeszélés után […]

Gumiabroncsokat is kidobtak.

Illegális szemétlerakót találtak

Gumiabroncsok, padlószőnyeg, autóalkatrészek, kerti bútordarabok. A távolban pedig egy megunt mosdókagyló lapult a gazban. Ezek a tárgyak nem illeszkednek abba a közegbe, ahová valaki vagy valakik odatették szemetüket. Erre a szeméthalmazra talált rá egy arra járó a Bolyki temető mellett elterülő hétvégi házas területen, aki azonnal értesítette a területi képviselőt. „Újabb lakossági bejelentés érkezett, hogy […]

Traffipax.

Akár félmilliós bírságot is bezsebelhetnek a gyorshajtók

A gyorshajtás gyakori probléma. Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai azonban igyekeznek tenni ellene. A statisztika szerint a balesetek hatvan százaléka a sebességtúllépés miatt következik be. A tavaly nyáron életbe lépett rendelet alapján a gyorshajtásnál kiszabható legalacsonyabb összeg ötvenezer, míg a legmagasabb négyszázhatvannyolcezer forint. Utóbbival a száztíz kilométerper óránál gyorsabban közlekedők számolhatnak. Vannak állandó mérési helyszínek, de […]

Átvonuló frontok okozhatnak egészségügyi problémákat. Kép forrása: Getty Images

Átvonuló meleg-, majd hidegfront okozhat egészségügyi problémákat a hét második felében

Az orvosmeteorológiában a “front” egy olyan időjárási jelenség, amikor két légtömeg találkozik. Ezek általában különböző hőmérsékletűek, páratartalmúak és sűrűségűek, és amikor összeérnek, kialakulnak a frontok. Habár hétfőn még havazásra ébredhettünk térségünkben, a hét második felében előbb meleg-, majd hidegfront vonul át az ország felett. „Alapvetően enyhe légtömeg alakítja időjárásunkat. Ózd környékén ez körülbelül 7-8 fokos […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.