Címkével jelölt oldalak
A dokumentumoknak kirakott doboz a Városháza régi portáján.
2024. márc. 12. 13:20:00
Elindult a pályázat a civil és sportszervezetek, valamint az egyházak támogatására. A képviselő-testület az idei költségvetésből 37.5 millió forintot különített el erre.
Az újonnan felállított kereszt, háttérben a szeretetotthonnal.
2024. febr. 7. 13:54:53
Keresztet szenteltek a susai Szent Anna Szeretetotthon kertjében. Dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke áldotta meg a feszületet.
Tanácskozás a hús darálása előtt.
2024. febr. 3. 11:34:46
VIII. alkalommal szervezték meg a Parókiai Disznóvágást a görögkatolikusok. A közösség tagjai nagyon kedvelik ezt a hagyományőrző alkalmat.
Szőke Gábor, Tóth Melinda Anna, Bodnár Dániel és Veres-Bartha Beáta a nemzetközi ökumenikus héten.
2024. jan. 26. 12:45:24
Ózdon is csatlakoztak az egyházak vezetői az ökumenikus imahéthez. Tegnap az Ózd-Sajóvárkonyi Református Templomban Bodnár Dániel görögkatolikus parókus szolgált.
Csikainé Mihalik Éva református lelkipásztor és Tóth Melinda Anna evangélikus lelkész.
2023. dec. 8. 11:21:41
Az adventi készülődés jegyében evangelizációs alkalmon vettek részt az Ózdi Református Egyházközség tagjai. A szolgálatot Tóth Melinda Anna evangélikus lelkész látta el.
Az Ózdi Görögkatolikus Parókia.
2023. okt. 3. 13:02:00
Ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek az Ózdi Görögkatolikus Parókián. A 80. templombúcsú alkalmával a nagy liturgiát körmenet követte, majd egy közös ebéd is várta a közösség tagjait.
Közeli kép a lekvárról az üstben.
2023. szept. 19. 11:19:28
Nyolcvan kiló gyümölcsből főztek szilvalekvárt az Ózdi Görögkatolikus Parókia tagjai. A közösségkovácsoló alkalmat már negyedik éve szervezik meg.
Dr. Sztronga Eszter, dr. Almási Csaba, Janiczak Dávid és Zsuponyó Anett.
2023. aug. 31. 17:51:00
Nem adja át a milliárdos vagyont az önkormányzat az egyháznak. 5 igen és 10 nem szavazattal utasították el a javaslatot.
Dr. Almási Csaba, Janiczak Dávid és Kiss Sándor.
2023. júl. 25. 17:57:43
Eladások, módosítások és támogatások is szóba kerültek a bizottsági üléseken. A köznevelési feladatokat ellátó ingatlanok egyházi tulajdonba adása körül heves vita alakult ki.
2023. ápr. 5. 17:51:00
Megszentelték a Gyári temetőben felállított új keresztet. A rendezvényt az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezte és koordinálta, a felújítás egy pályázatnak köszönhető.
Igehirdetést dr. Orosz Atanáz püspök celebrálta.
2023. márc. 31. 19:00:00
A nagyböjti időszak végéhez közeledve liturgiát és lelki gyakorlatot tartottak az Ózdi Görögkatolikus Parókián. Az igehirdetést dr. Orosz Atanáz püspök celebrálta.
A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium épülete.
2023. márc. 29. 19:00:00
Két iskola kerül az egyház tulajdonába. Egy törvénynek köszönhetően az egyház tulajdonba kérheti az általa jelenleg kezelésben és üzemeltetésben tartott oktatási intézményeket.
Távoli kép az építkezési területről, háttérben a templommal.
2023. jan. 26. 19:00:00
Bejárást tartottak a terület, az intézmény és a kivitelező cég képviselői a Kazinczy Ferenc úton épülő óvodánál. Jól halad a munka, a tervek szerint jövő év elejére mindennel elkészülnek.
A vízszentelés szertartásának pillanata.
2023. jan. 6. 19:00:00
Vízkereszt napjával lezárult a karácsonyi ünnepkör. Ez alkalomból vízszenteléssel egybekötött Szent Liturgiát tartottak az Ózdi Görögkatolikus Templom melletti kápolnában.
Adventi zenés forgatagot tartottak a bolyoki plébánia közösségi háza előtt.
2022. dec. 23. 19:00:00
Adventi zenés forgatagot tartottak a bolyoki plébánia közösségi háza előtt. A szabadtéri programra sokan kilátogattak, akik együtt énekeltek és táncoltak a fellépőkkel.
Távoli kép a zenekarról a koncert közben.
2022. dec. 13. 19:00:00
Az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes adott koncertet az Ózd-Sajóvárkonyi Református Egyházközség templomában. A délelőtt folyamán felcsendültek egyházi és klasszikus dallamok is.
Jubileumát ünnepelte az ózdi Katolikus Karitász
2022. nov. 20. 9:17:00
A Karitász Hungarica Ózdi Szervezetének 25 éves fennállását ünnepelték hétvégén. Az egyházi rendezvény szentmiséből és szeretetvendégségből állt.
A templombúcsú résztvevői a plébánia előtt.
2022. nov. 2. 19:00:00
Templombúcsút tartottak Szentsimonban. Ficzek László, az Egri Főegyházmegye általános helynöke celebrálta a szentmisét, majd megáldotta a felújított Római Katolikus Plébánia épületét.
A lelkészek és a hívek az imaházban.
2022. okt. 28. 19:00:00
A reformáció napját ünneplik a protestáns egyházak. Barta Beáta, Csikainé Mihalik Éva és Tóth Melinda lelkészek forgószínpadszerűen látogatnak el egymás gyülekezetébe szolgálni.
Szilvát előkészítő asszonyok.
2022. szept. 9. 19:00:00
Száz kiló szilvából főztek lekvárt az Ózdi Görögkatolikus Parókia tagjai. A hagyománynak számító eseményt harmadik alkalommal szervezték meg.
A másik felújított kereszt az Ív úti Szent Kereszt Felmagasztalása templom kertjében.
2022. aug. 10. 19:00:00
Öt kereszt is megújulhatott a városban, valamint egy újat is hamarosan felállítanak a Gyári temetőben a Német Nemzetiségi Önkormányzat törekvéseinek köszönhetően.
Dr. Orosz Atanáz püspök virágot nyújt át German Jánosnénak, a szeretetotthon alapítójának.
2022. júl. 6. 19:00:00
Huszonöt éves az ózd-susai Szent Anna Szeretetotthon. A fennállásról az Ózdi Görögkatolikus Templomban is megemlékeztek.
Dr. Ternyák Csaba egri érsek megáldotta az épületet.
2022. jún. 20. 19:00:00
Két jeles eseményt is tartott vasárnap a római katolikus egyház. A negyven fiatal bérmálását és a Közösségi Ház átadását is dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrálta.
Kenyér és bor, vagyis az úrvacsorai jegyek az asztalon.
2022. jún. 6. 14:07:00
Nyolc fiatal tett tanúbizonyságot hitéről és vett úrvacsorát a konfirmáció során. Az Ózdi Református Templomot megtöltötték a családtagok és a gyülekezet tagjai egyaránt.
Elkészült a görögkatolikus kápolna.
2022. máj. 8. 18:03:00
Ünnepélyes keretek között adták át az Ózdi Görögkatolikus Templom melletti kápolnát. Az eseményt megelőző szertartásokat és a szent liturgiát dr. Orosz Atanáz püspök tartotta.
A Budapesti Fesztivál Zenekar adott koncertet az Ózdi Evangélikus Templomban.
2022. máj. 7. 15:57:00
A Budapesti Fesztivál Zenekar adott koncertet az Ózdi Evangélikus Templomban. A közönség Förtsch, Buxtehude és Bach darabot is hallgathatott az est során.
A tagok hosszasan vitáztak arról, hogy a rendelkezésre álló összeg hova kerüljön.
2022. ápr. 27. 19:00:00
A tagok hosszasan vitáztak arról, hogy a rendelkezésre álló összeg hová kerüljön.
Szőke Gábor plébános celebrálta a szentmisét.
2022. ápr. 10. 20:21:00
Virágvasárnap alkalmából tartottak barkaszentelést Kissikátorban. A Kissikátori Harmonika és Népdalkör adta elő a Virágvasárnapi Passiót.
A kivitelezés során többek között megújul a lapos tető, kijavítják a stukkókat és új szigetelést is kap a templom.
2022. márc. 31. 19:00:00
Elkezdődött a református templom felújítása Ózdon. A beruházás az egyházi épített örökség védelmét segítő kormányzati támogatásból valósul meg.
A műsort követően egy időkapszulát is elhelyeztek a földben.
2022. márc. 22. 19:00:00
Ünnepélyes keretek közt tették le az új óvoda alapkövét a Kazinczy Ferenc úton. Az Országos Óvodaépítési Programnak köszönhetően elkezdődhet az építkezés.
Hamvazószerda a nagyböjt kezdete, amely negyven napig, azaz húsvét vasárnapig tart.
2022. márc. 2. 19:00:00
Hamvazószerda, a nagyböjt kezdetének első napja alkalmából gyűltek össze a Széchényi István Katolikus Technikum és Gimnázium Diákjai az Ív úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban.
Lezárult a Házasság Hete programsorozat.
2022. febr. 22. 19:00:00
A Házasság Hete programsorozatot lezáró istentiszteletet Csikainé Mihalik Éva, református lelkész tartotta. Főként a kapcsolatok biztos alapjának építéséről beszélt.
A dicsőítésben a PZM zenei formáció közreműködött.
2022. febr. 19. 16:12:00
Második alkalommal tartotta meg a Magyar Pünkösdi Egyház Ózdi Gyülekezete a Konferencia Hitről Ózdon eseményét. A program idén a Tanítható tanítvány címet kapta.
Az előadás a Házasság Hete programsorozat egyik állomása volt.
2022. febr. 16. 19:00:00
A páros élet páratlan szépségeiről tartott előadást Makkai László pasztorálpszichológus az Ózdi Görögkatolikus Parókián. A gyülekezet egy imaösvényt is készített a pároknak a templomban.
A program sikerességét mutatja, hogy több éve töretlen népszerűségnek örvend és a közösség tagjai szívesen szorgoskodnak a közös cél érdekében.
2022. jan. 29. 17:54:00
Folytatódott a hagyomány az Ózdi Görögkatolikus Parókián, hiszen ötödször tartottak disznóvágást. Idén azok, akik nem tudtak jelen lenni, kiszállítva is kaphattak csomagot.
Elkezdődött az új óvoda építése a Kazinczy Ferenc úton.
2022. jan. 28. 19:00:00
Elkezdődött az új óvoda építése a Kazinczy Ferenc úton. Az Országos Óvodaépítési programnak köszönhetően a Magyar Katolikus Egyház hajtja végre a beruházást.
Munkaértekezletet tartottak a térség egyházi vezetői a Digitális Erőműben.
2022. jan. 14. 19:00:00
Munkaértekezletet tartottak a térség egyházi vezetői a Digitális Erőműben. Szó esett fejlesztésekről és a Hungary Helps Program eredményeiről is.
A több évvel ezelőtt indított tea party-k iránt folyamatosan nagy az érdeklődés, amelyeken az idősebb korosztály mellett fiatalok is részt vesznek.
2021. dec. 23. 19:00:00
Ünnepi hangulatban zajlott a katolikus közösség legutóbbi tea party-ja, amely ezúttal a zene és az irodalom köré szerveződött.
IMG_0295.JPG
2021. nov. 10. 19:00:00
Hamarosan elkészül az Ózd-Bolyok Egyházközség közösségi háza. A gyülekezet tagjainak összefogásából létrejött teret Szőke Gábor, római katolikus plébános már bemutatta a híveknek.
fokep.JPG
2021. nov. 7. 14:44:00
Gépkocsiáldást tartottak az Ózdi Görögkatolikus Parókián. Az esemény célja, hogy védelmet nyújtson a közlekedők számára.
2021. okt. 23. 19:05:00
Az 1956-os forradalom hőseire emlékeztek az ózdiak az Antalköz József téren a „lyukas zászlónál” ma délután.
fokep.JPG
2021. okt. 15. 19:00:00
Tízéves egyházi fennállását ünnepelte a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda. Az ünnepség az Ív Úti Szent Kereszt Felmagasztalása templomban tartott misével kezdődött.
Ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek az Ív úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban.
2021. szept. 22. 10:19:00
Ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek az Ív úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban. Eredetileg arról emlékeztek meg, hogy megtalálták az ereklyét.
Tanévnyitó ünnepséget tartott a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium.
2021. szept. 2. 11:08:00
Tanévnyitó szentmisét tartottak ma délelőtt az Ív úti Szent Kereszt felmagasztalása templomban a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulóinak, valamint pedagógusainak részvételével.
Harmadik alkalommal hívta közös gondolkodásra dr. Ternyák Csaba érsek azon települések polgármestereit.
2021. aug. 27. 8:28:00
Közös gondolkodásra hívta az Egri Főegyházmegye érseke a települési polgármestereket. Dr. Ternyák Csaba az eszmecserén hangsúlyozta: a közös cél az emberek boldogulása.
Közösségépítő bográcsfőző verseny.
2021. aug. 24. 10:01:00
Idén immár harmadik alkalommal szervezte meg a már hagyományosnak számító bográcsfőző versenyt a Magyar Pünkösdi Egyház Ózdi Gyülekezete.