Címkével jelölt oldalak
Közös fotó: Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, Albert Csaba, testnevelés munkaközösség vezető, Éliás Julianna, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatója, Vanczák Attila, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatóhelyettese, Zsuponyó Anett, alpolgármester.
2024. febr. 5. 13:45:00
Két rangos elismerés is Ózdra került a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidősport Egyesület negyvenedik évfordulóján rendezett díjátadó ünnepségéről.
Magyarórán figyelnek a diákok.
2024. febr. 2. 17:30:00
Januártól átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. Februárban már az emelt fizetés érkezik a köznevelésben dolgozók számlájára.
Megbeszélés a rendészet központjában.
2024. febr. 1. 13:45:00
Újra 24 órában állnak a lakosság rendelkezésére az Ózd Városi Rendészet munkatársai. Az új kollégák eredményes vizsgát tettek, mától közterület-felügyelőként teljesítenek szolgálatot a városért.
Sorakoznak az autóbuszok az ózdi pályaudvaron.
2024. jan. 29. 17:06:00
Ózdon is csatlakoztak a Volánbusz dolgozói a sztrájkhoz, melyet a SZAKSZ szervezett. Egy korábbi eredménytelen bértárgyalás miatt szüntették be két napra a munkát.
Az Újváros Téri Általános Iskola ifjú tornászai és edzőik Molnár Judit és Molnár Noémi.
2024. jan. 17. 12:53:13
Számos érmet zsebeltek be a Torna Diákolimpia Vármegyei Döntőjén a SZIKSZI, valamint az Újváros Téri Általános Iskola tornászlányai egyéni versenyben és csapatban is.
Előkészítik a faanyagot az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat dolgozói.
2024. jan. 9. 15:57:00
Folytatódik a munka az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál. A fából készült szeméttárolókra és virágtartókra nagy igény mutatkozik.
A Béke-telep, Újváros tér, Szentsimon térségért például hatvan ember felel.
2023. dec. 1. 16:43:26
Ütemezetten és összehangoltan végzik a hóeltakarítást az ÓVI munkatársai. A téli időszakban mintegy háromszáz fő tesz azért, hogy városunk útjai minél járhatóbbak legyenek.
Minden szék megtelt az iskola aulájában.
2023. nov. 29. 12:07:59
Megalakult az Ózdi Járási Katolikus Oktatási Intézmények Munkaközössége. Az összefogás célja egymás munkájának segítése és erősítése, valamint a jó gyakorlatok átvétele.
A szociális szférában dolgozó szakemberek figyelik a polgármester szavait.
2023. nov. 14. 11:24:00
A szociális munka napján köszöntötte a szakembereket Janiczak Dávid polgármester. Az ÓTSZEGYII-nél 235 ember dolgozik az emberek megsegítésén.
Szent Gellért-díj kitüntetést kapott Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója.
2023. szept. 1. 13:29:00
Szent Gellért-díjat kapott Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Az elismerést dr. Ternyák Csaba egri érsek adta át Miskolcon.
Az egyik diákmunkás az ablakkeretet festi.
2023. aug. 22. 13:04:00
Lezárult a diákmunka program. Több mint százhúsz fiatal tevékenykedett az ÓSÉK-nál és az ÓMÉK-nál. A program egyre népszerűbb a fiatalok körében.
Janiczak Dávid polgármester mászik a régi tornyon.
2023. júl. 19. 15:22:00
Folyamatban van a TV torony éves adókarbantartása. A teljes átállás elkezdése előtt Janiczak Dávid, Ózd város polgármestere felmászott a régi torony tetejére.
A különböző mezőgazdasági növények összképe mellett látható az autóút.
2023. júl. 13. 17:15:30
Nem kedvez az időjárás a mezőgazdasági termelőknek. A hangonyi önkormányzat három hektár területén lucernát termeszt, melynek lekaszálásába közbeszólt az időjárás.
Az Ózd Városi Rendészet munkatársai a Bíben-völgyben tartanak bejárást.
2023. júl. 12. 13:19:48
Kimagasló számú eljárást kezdeményeztek tavaly a rendészek gazos ingatlanok miatt és rengeteg lakossági bejelentés érkezett hozzájuk koldulással kapcsolatban.
Egy másik csapat gyomlálja a kiskertet.
2023. júl. 11. 16:22:59
Több mint százhúsz diák töltheti Ózdon hasznosan szabadidejét az idei diákmunka programnak köszönhetően. A tanulók számos területen kipróbálhatják magukat.
Távoli kép a fűnyírásról.
2023. jún. 20. 13:25:00
Folyamatos a fűnyírás a városban. A májusi, esős hónapban megnőtt a fű, a csapadék pedig hátráltatta a szakemberek munkáját. Most próbálják behozni a lemaradást.
Birta Brigitta az ÉVA magazin főszerkesztője.
2023. jún. 8. 9:45:00
Az ózdiak az országos sajtóban is megállják a helyüket. Birta Brigitta lett az ÉVA Magazin főszerkesztője. Az Instyle Mennél, egykori kollégánk Lendvai Zsolt tevékenykedik vezető szerkesztőként.
Csikász Judit Cecília büszkén vette át a díjat.
2023. máj. 23. 11:54:00
Bonis Bona elismerésben részesült Csikász Judit Cecília, a Vasvár Úti Általános Iskola egyik pedagógusa. A díjat kiváló tehetségfejlesztő kategóriában vehette át.
Távoli kép a megjelentekről.
2023. ápr. 25. 12:25:00
Tortával kedveskedett a város vezetése a bölcsődék napja alkalmából. Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett alpolgármester a Katona József Úti Bölcsődébe érkezett az ajándékkal.
Edző és tanítványa a versenyen.
2023. febr. 23. 19:00:00
Molnár Noémi, a SZIKSZI diákja nyerte meg a Miskolcon megrendezett Torna Diákolimpia vármegyei versenyét. A fiatal ózdi hölgy folyamatosan készül a megmérettetésekre, célja az országos döntőbe jutás.
Polgármesteri elismerés Kormos József részére városunk sportéletében eltöltött hatvan éves kiemelkedő munkájáért, valamint sportolói, sportvezetői eredményeiért.
2023. febr. 16. 19:00:00
Megtartotta éves taggyűlését az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület. Kormos József polgármesteri elismerésben részesült az ózdi sportéletében eltöltött hatvan éves kiemelkedő munkájáért.
Teofil jutalomfalatot nyújt egy kutyának.
2023. jan. 25. 19:00:00
Egy tizennégy éves fiatalember segítette az ebrendész munkáját. Berki Teofil a Pázmány úton mentett meg egy szűk helyre beszorult kutyát. A fiú megtekintette az állategészségügyi telep működését is.
Ismét zsibongással teli az iskola udvara.
2023. jan. 9. 19:00:00
A rendkívüli hosszúságú téli szünet után ismét beindult a munka az iskolákban. Félévzárás, felvételi színesíti a 2023-as esztendő első hónapját.
Egy fotó erejéig összeálltak a találkozó résztvevői.
2022. dec. 13. 19:00:00
Elismerték a polgárőrök és rendészek munkáját. Városunk közbiztonságáért végzett önzetlen tevékenységéért három polgárőr és egy közterület felügyelő vehetett át jutalmat.
Jelenléti ív és plakát az asztalon.
2022. dec. 8. 19:00:00
Nyílt napot volt ma az Ózdi Rendőrkapitányságon. Az érdeklődők megtekinthették az intézményt, Kiss Tamás hivatalvezető tartott tájékoztatót.
Egy csatlakozót készítenek el.
2022. nov. 14. 19:01:00
Jól halad a munka a Neutrik ózdi gyárában, már az egymilliomodik csatlakozót is legyártották. Hat soron zajlik a termelés, száznegyvenöten dolgoznak a helyi üzemben.
Ásókkal, gereblyékkel munkálkodnak a diákok az egyik gödörnél.
2022. okt. 6. 19:00:00
Huszonöt csemetét ültettek el a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai. A cserjéket a terület képviselője ajánlotta fel az intézménynek.
Festmények a tárlat falán.
2022. szept. 16. 19:00:00
Matematika a művészetben címmel nyílt festménykiállítás az Olvasóban. A tárlat a Vasvár Úti Általános Iskola tanulóinak keze munkáját dicséri.
Szabó Balázs fényképei a falon.
2022. szept. 11. 13:56:00
Magasból a makróig – a Bükk címmel nyílt fotókiállítás az ÓMÉK – Olvasóban. A sorozat háromévnyi munka válogatásából állt össze, amit már több városban is megtekinthettek.
Színek és formák – Demes Ferenc László életmű kiállítása nyílt meg a Városi Könyvtárban.
2022. szept. 9. 19:00:00
Demes Ferenc László életművének eddigi munkáiból nyílt kiállítás a városi könyvtárban. Festményein kívül féldrágakövekből és kerámiákból készített ékszereit is bemutatta.
Virágok sorakoznak a kiskertben.
2022. júl. 13. 19:00:00
Lakossági összefogással szépül a Nemzetőr út 5. szám környéke. Az ott élők közösen tartják karban környezetüket. A virágosítás Vrabik Lajos kezdeményezésére indult el, aki szerint a jó példa ragadós.
A Szikszis diákok egy gyárlátogatáson.
2022. júl. 4. 19:00:00
Élményekkel gazdagodhattak azok a Szikszis diákok, akik részt vettek egy pályázatában. A tanulók rengeteg tevékenységi körben dolgozhattak ezalatt az idő alatt.
A tanárokat, tanítókat köszöntötték, a Központi Pedagógusnapon.
2022. jún. 21. 19:00:00
A tanárokat, tanítókat köszöntötték, a Központi Pedagógusnapon. Putnokon a Rendezvények Háza adott otthont a jeles eseménynek. Városunkból közel 20 pedagógust kapott elismerést.
A szervezet az egészségügyi ellátásra, meleg étkeztetésre és a papírmunkákban is segíti őket.
2022. márc. 18. 19:00:00
Álláskeresésben segítik a háborús menekült felnőtteket a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Ózdi Új Esély Központjának munkatársai. Már a fiatalok beiskolázásán is dolgoznak.
Jelenleg szeméttárolókat készítenek raklapokból. Az ehhez szükséges faanyaghoz az Ózdi Acélművekkel kötött megállapodásnak köszönhetően jutottak hozzá.
2022. jan. 11. 19:00:00
Folytatódik a munka az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál. Jelenleg szeméttárolókat készítenek raklapokból. A munkálatokkal a környezetvédelem fontosságára is igyekeznek felhívni a figyelmet.
Still1201_00002.jpg
2021. dec. 1. 19:00:00
Folyamatos a munka a házi segítségnyújtásnál. A szakemberek arra kérik a hozzátartozókat, hogy főleg a járvány időszakában többször látogassák meg szeretteiket.
IMG_1494.JPG
2021. nov. 18. 19:00:00
Lezárultak a HAJÓZD Helyi Akciócsoportja által kiírt pályázatok projektjei, így most az érdekeltek egy kétnapos program keretében összegezték a tapasztalatokat.
fokep.JPG
2021. nov. 11. 19:00:00
Polgármesteri elismerésben részesültek az Ózdi Funkcionális Training Sport Egyesület sportolói. Az okleveleket az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke adta át a versenyzőknek.
Szabó Gergely kifejtette, hogyan lehet megérteni az emberek problémáit és segíteni azokon. Kép
2021. szept. 3. 8:32:00
„A Magyar Nemzeti Roma Platform” elnevezésű program keretében társadalmi konzultációt tartottak városunkban.