Címkével jelölt oldalak
Interaktív módon tanultak ma az elsősök az iskolapadban.
2024. márc. 12. 13:15:00
Nyílt napot szerveztek a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában. Az eseményre a jövőbeli első osztályosok szüleit várták. Három interaktív, játékos tanítási órán vettek részt a vendégek.
Ülőröplabdáznak a Csillagfürt diákjai.
2024. febr. 22. 16:44:00
A Magyar Parasport Napján rendhagyó iskolanapot szerveztek a Csillagfürt EGYMI pedagógusai. Középpontba került a mozgás fontossága. A gyerekek több sportággal is megismerkedtek.
Közös fotó: Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, Albert Csaba, testnevelés munkaközösség vezető, Éliás Julianna, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatója, Vanczák Attila, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatóhelyettese, Zsuponyó Anett, alpolgármester.
2024. febr. 5. 13:45:00
Két rangos elismerés is Ózdra került a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidősport Egyesület negyvenedik évfordulóján rendezett díjátadó ünnepségéről.
Magyarórán figyelnek a diákok.
2024. febr. 2. 17:30:00
Januártól átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. Februárban már az emelt fizetés érkezik a köznevelésben dolgozók számlájára.
Ilyen laptopokat vehettek át a hetedik osztályos tanulók szülei.
2023. nov. 24. 13:35:00
59 laptop érkezett tegnap délután az Újváros Téri Általános Iskolába, amelyből 44-et tanulók, 15-öt pedig az intézmény használ majd személyes és oktatási célokra.
Ambrózia-díjat kapott a „Csakazértis” Tanoda vezetője.
2023. nov. 21. 11:13:33
Ambrózia-díjat kapott Oláhné Váradi Emese, az ózdi „Csakazértis” Tanoda vezetője. Munkája elismeréseként és önzetlen szolgálatáért érdemelte ki a díjat.
Magyar zászlót tartanak a néptáncos gyerekek, közepében az iskola logójával.
2023. nov. 16. 16:45:14
Negyven éves fennállását ünnepelte a Bolyky Tamás Általános Iskola. Az intézmény 1983-ban nyitotta meg kapuit. A megjelentek a kezdetekre és az azóta eltelt időre emlékeztek vissza.
Lelkesen vesznek részt a tanítási órán az elsős diákok.
2023. szept. 5. 17:39:45
Zökkenőmentesen indult a tanítási év az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában. A legkisebbek ügyesen vették az akadályokat az iskolakóstolgató nevű programsorozatnak köszönhetően.
Szent Gellért-díj kitüntetést kapott Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója.
2023. szept. 1. 13:29:00
Szent Gellért-díjat kapott Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Az elismerést dr. Ternyák Csaba egri érsek adta át Miskolcon.
Két nézelődő lefényképezi az egyik képet.
2023. jún. 16. 13:20:00
Ahogyan mi látjuk, avagy tökéletlen tökéletesség a fiatalok szemével címmel nyílt fotókiállítás szikszis diákok képeiből a Digitális Erőműben.
A résztvevő diákok csoportképe néhány pedagógus társaságában.
2023. jún. 14. 13:17:00
Projektzáró rendezvényt tartottak ma a Vasvár Úti Általános Iskola Dísztermében. Az esemény a tavaly elnyert Nemzeti Tehetség Program pályázat lezárásaként szolgált.
Az ifjú sportoló a célra koncentrál.
2023. jún. 8. 13:05:00
Kézilabda edzést tartottak az Újváros Téri Általános Iskolában. A játékos gyakorlatokon összesen ötvenöt elsős, másodikos és harmadikos diák vett részt.
Csikász Judit Cecília büszkén vette át a díjat.
2023. máj. 23. 11:54:00
Bonis Bona elismerésben részesült Csikász Judit Cecília, a Vasvár Úti Általános Iskola egyik pedagógusa. A díjat kiváló tehetségfejlesztő kategóriában vehette át.
Egy közeli fotó a dokumentum kitöltése közben.
2023. máj. 3. 12:20:00
Ma kezdődött a hivatalos óvodai beiratkozás. A tennivalókat három napig, reggel nyolctól délután négy óráig végezhetik el a szülők. A folyamathoz a legfontosabb személyes iratok szükségesek.
Távoli kép a divatbemutató pillanatáról.
2023. ápr. 26. 10:21:00
A fenntarthatósági témahéttel összekapcsolva rendezték meg Táblában a Tavaszi Apáczai Napokat. Egy játékos divatbemutatóval is készültek a fiatalok.
Az egyik diák készülődik a véradáshoz a székben.
2023. ápr. 21. 13:27:00
Közel harmincan adtak vért a SZIKSZI-ben. Voltak olyan tanárok és tanulók, akik először vettek részt ilyen beavatkozáson. Az önkénteseknek ezúttal is kedveskedtek meglepetéssel.
A szülők kitöltik a nyomtatványokat.
2023. ápr. 20. 13:11:00
Ma és holnap, reggel nyolctól este hét óráig zajlik a beiratkozás az általános iskolákban. Személyazonosságot igazoló okmányok és különböző fontos dokumentumok szükségesek a folyamathoz.
A szervezők köszöntötték a verseny előtt a diákokat.
2023. ápr. 17. 12:20:00
12 fiatal jelentkezett a versmondó versenyre az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban. József Attila: Ha a hold süt című versén kívül egy szabadon választottat is elszavaltak a fiatalok.
Sportos ügyességi pályát próbálnak ki az apróságok.
2023. ápr. 6. 17:32:00
Szüleikkel együtt nyerhettek betekintést az óvodások az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola életébe. Kézműveskedtek és mozgásos ügyességi feladatokat is teljesíthettek.
A pedagógusok trenírozzák az óvodásokat.
2023. febr. 17. 19:00:00
A Barca Academy Hungary delegációja érkezett az Ózdi Városi Óvodák Virág Úti Tagóvodájába. A vendégek megtekintették a pedagógusok és az apróságok felkészülését.
A kiállított rajzok.
2023. jan. 23. 19:00:00
Petőfi Sándor versei és a Magyar Kultúra Napja volt a témája annak a rajzversenynek, melyet a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában hirdettek meg.
A feladatlapok felbontása.
2023. jan. 21. 13:28:00
Szombaton írták meg a nyolcadikosok a központi felvételit. A SZIKSZI-ben közel 200 diák izgult a feladatsorok elkészítésekor. Több tárgyból is vizsgát tettek a tanulók.
A közös foglalkozások, alkotások fejlesztik az apróságokat.
2023. jan. 16. 19:00:00
Január 18-ig lehet kérelmeznie indokolt esetben a szülőknek, hogy gyermekük még egy nevelési évet az óvodában tölthessen.
Mindenki karácsonya címmel ünnepi programot szerveztek az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola aulájában.
2022. dec. 20. 19:00:00
Mindenki karácsonya címmel ünnepi programot szerveztek az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola aulájában, ahol a negyedikesek betlehemes műsorral készültek.
A végzős diákok és osztályfőnökeik.
2022. nov. 28. 19:00:00
Nyolcvannégy végzős diákra tűzték fel a szalagot a Széchényi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban pénteken. Komoly és vidám műsorral is készültek a fiatalok.
Szófejtők csapata készül a döntőre.
2022. nov. 24. 19:00:00
A megye második legjobbjaiként mérkőznek meg a Vasvár Úti Általános Iskola tanulói magyar nyelv és irodalomból a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos vetélkedőjén.
Általános iskolás fiatalok ülnek az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium tornatermében.
2022. nov. 22. 19:00:00
Nyílt napot rendeztek a JAG-ban. A helyi és a környező települések általános iskolás tanulói szép számmal vettek részt az eseményen. Többek között magyar, angol és boldogságórára is beülhettek.
Dalbemutatót rendeztek az Ózdi Városi Óvodák Újváros Téri Tagóvodájában.
2022. nov. 9. 19:00:00
Dalbemutatót rendeztek az Ózdi Városi Óvodák Újváros Téri Tagóvodájában, ahol hét intézményből tíz bátor kisgyermek adta elő legkedvesebb énekét.
Családi nap a jövőért! címmel, hagyományteremtő programot szerveztek az Ózdi Városi Óvodák Csépányi Tagóvodájában.
2022. okt. 21. 19:00:00
Családi nap a jövőért! címmel, hagyományteremtő programot szerveztek az Ózdi Városi Óvodák Csépányi Tagóvodájának udvarán, ahol hét fát is elültettek.
A zene világnapját ünnepelték diákok és pedagógusok.
2022. okt. 4. 19:00:00
A zene világnapját ünnepelték az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulói és pedagógusai. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában tartottak hangversenyt.
Függőség prevenciós továbbképzést tartottak a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában.
2022. szept. 29. 19:00:00
Függőség prevenciós továbbképzésen vettek részt a pedagógusok. A résztvevők ismereteket szereztek a függőségek kialakulásának folyamatáról.
Játszanak a gyermekek az óvodában.
2022. szept. 6. 19:00:00
Megkezdődött a 2022/2023-as tanév az Ózdi Városi Óvodák tizenhárom feladatellátási helyén is. 46 csoportban összesen 1089 apróság fejlődhet majd a létesítményekben.
A tanulók egy asztalnál rajzolnak a múzeumban.
2022. jún. 22. 19:00:00
Szent István koronázásáról tekintettek meg dokumentumfilmet, majd címert is készíthettek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai.
Az új fenntarthatósági tantárgy tankönyve és munkafüzete a Zöld Föld elnevezést kapta.
2022. jún. 17. 19:00:00
A fenntarthatóság választható érettségi tantárgy lehet szeptembertől. A diákok hatvannyolc órában sajátíthatják majd el az ismereteket. Teljesen más lesz a Zöld Föld könyv felépítése.
Az elsősök, a Simi-simi altatója-című dalt adták elő.
2022. jún. 14. 19:00:00
Karaoke verseny rendeztek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda aulájában. A diákok mellett fellépett a pedagógusok formációja is egy vidám nyári dallal.
A diákokkal közösen tornázott a sportoló.
2022. jún. 8. 19:00:00
Közösen töltötték a délelőttöt Kővári Viktorral, az Exatlon Hungary versenyzőjével a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai. Ma sportos napot tartottak az intézményben.
Folyamatos a munka a Beszterce Kosárlabda Klub szervezésében a Bolyky Tamás Általános Iskolában.
2022. ápr. 25. 19:00:00
Várják az érdeklődő gyerekeket a Beszterce Kosárlabda Klub kötelékébe. A koronavírus járvány után, immár folyamatosak az edzések a Bolyky Tamás Általános Iskolában.
Örömzenéléstől volt hangos az Ózdi Városi Óvodák Somsályi Tagóvodája.
2022. ápr. 14. 19:00:00
Örömzenéléstől volt hangos a somsályi óvoda. Az intézménybe egykori növendékük látogatott vissza. Váradi István négytagú zenekarával mutatkozott be a kicsiknek.
A Holokauszt Emlékközpont munkatársa, Goldmann Márta sok hasznos információt osztott meg az ózdi pedagógusokkal.
2022. márc. 31. 19:00:00
Pedagógiai programját mutatta be a Holokauszt Emlékközpont az ózdi pedagógusoknak. A szakemberek emellett két rendhagyó órát is tartottak az Ózdi Muzeális Gyűjteményben.
Az Újváros Téri Általános Iskola is csatlakozott ahhoz a gyűjtési akcióhoz, amit a hétvégén indítottak el városunkban.
2022. márc. 1. 19:00:00
Az Újváros Téri Általános Iskola is csatlakozott ahhoz a gyűjtési akcióhoz, amit a hétvégén indítottak el városunkban. Az intézmény egyik pedagógusa is érintett.
Közel száz gyermek farsangolt ma az Ózdi Városközponti Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájában.
2022. febr. 11. 19:00:00
Közel száz gyermek farsangolt ma az Ózdi Városközponti Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájában. Többek között tánc és szörpivó versenyt rendeztek a pedagógusok.
Figyelmeztető sztrájkot szervezett a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Öt pontban fogalmazták meg követeléseiket.
2022. jan. 31. 19:00:00
Figyelmeztető sztrájkot tartottak ma a pedagógus szakszervezetek. A követelések közt a bérek és a kötelező óraszámok is szerepeltek. Ehhez megyénkben mintegy kilencszázan csatlakoztak.
fokep.JPG
2021. nov. 9. 19:00:00
A városi televízió életébe nyertek betekintést ma délelőtt a Csillagfürt EGYMI diákjai. Az intézménybe járó gyerekek és pedagógusaik egy filmet szeretnének forgatni.
Ismét elnyerte a Bázisintézmény címet az Ózdi Városi Óvodák.
2021. okt. 8. 8:51:00
Ismét elnyerte a Bázisintézmény címet az Ózdi Városi Óvodák. A nemrégiben összevont intézmény korábban már magáénak tudhatta a három évre megszerezhető elismerést.
A népmesékkel és Ózd helytörténetével kapcsolatban tartottak ismertető órákat a helyi iskolákban az ÓMÉK-Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark múzeumpedagógusai.
2021. szept. 30. 9:59:00
A népmesékkel és Ózd helytörténetével kapcsolatban tartottak ismertető órákat a helyi iskolákban az ÓMÉK-Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark múzeumpedagógusai.
A stresszkezelés állt a középpontjában annak az előadásnak, amely az Ózdi Nyitott Kapu Alapítvány által korábban elnyert pályázathoz kapcsolódik.
2021. szept. 24. 8:21:00
A stresszkezelés állt a középpontjában annak az előadásnak, amely az Ózdi Nyitott Kapu Alapítvány által korábban elnyert pályázathoz kapcsolódik.
A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát vehette át a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium egyik pedagógusa.
2021. szept. 3. 8:28:00
A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát vehette át a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium egyik pedagógusa.