Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
Hírek » Fejlesztés » Hivatalosan is megnyitották a „Zöld sziget Ózdon” elnevezésű pályázatot az Ifjúsági Parkban
A nyitórendezvényt tábla is hirdette az augusztus huszadikai ünnepségen.

Hivatalosan is megnyitották a „Zöld sziget Ózdon” elnevezésű pályázatot az Ifjúsági Parkban

Olvasási idő: perc

A „Zöld sziget Ózdon” elnevezésű pályázat szakmai egyeztetése már év elején lezajlott. A tervezetet Szaka Attila, projektért felelős szakember mutatta be és vázolta fel az akkori megbeszélésen. A fejlesztés három nagy területet ölel fel, melyben az Ifjúsági Park, a horgásztó és a városi stadion is szerepel.

„Igazából a cél az, hogy itt a város közepén ez a park, ez a gyönyörű szép park, ez megelégedésül szolgáljon mind a sportolóknak, mind a pihenésre, horgászni vágyóknak. Szeretnénk, hogy ha ez a lehetőségekhez mérten megújulna, minél több zöldfelület lenne. Illetve minél több olyan fejlesztést tudnánk létrehozni, amik ezeknek a megközelíthetőségét, illetve a használatát elősegítik” – emelte ki Szaka Attila, köznevelési, művelődési és projekt ügyintéző.

A projektben szerepel új parkolóhelyek kialakítása az Ifjúsági Park közelében. A park közepén található horgásztó körül egy olyan út létrehozását tervezik, mely lehetővé teszi mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok számára a tó zavartalan körbejárását. A stadionon belül pedig egy rekortán pályát, illetve egy multifunkciós sportpályát szeretnének átadni a közeljövőben. A projekt kivitelezésére azonban még várni kell.

„A Zöld sziget elnevezésű projekt tervezési fázisban van. Első körben megengedtük a tervezőnek, hogy elengedje a fantáziáját, így gyönyörű és mindenre kiható terveket készített, de ezeknek a költségei egy milliárdos összegre rúgnak, nekünk a pályázati forrás pedig kevesebb, mint 300 millió forintot enged az építésre. Így most a tervnek a szűkítése van folyamatban. De nagyon örülök neki, hogy egy jó tervezővel, elképzelési szinten már előrehaladtunk, hiszen ha a jövőben van lehetőség, akkor már van miből kiindulni esetleg egy újabb projektnél. Ettől függetlenül a megvalósítás így is gyönyörű lesz, és nagy fejlesztést fog jelenteni az ózdiak számára, főként a kikapcsolódás és sportolás területén” – tette hozzá Janiczak Dávid, polgármester.

A tervezési fázis várhatóan hamarosan lezajlik, ezután van lehetőség közbeszerzési eljárásra. Ekkor választják ki majd azt a vállalkozót, aki el fogja végezni a kivitelezési munkálatokat. A városvezetés bízik abban, hogy minél előbb élvezhetik majd az ózdiak a projekt adta sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

Bolyki Úr János ismerteti az Arvisurát a megjelentekkel.

Bővített, háromkötetes kiadásban jelent meg az Arvisura

Sok érdeklődő gyűlt össze tegnap délután az Ózdi Városi Könyvtárban. Az Arvisura új kiadásának bemutatójára érkeztek, a terem teljesen megtelt. Elsőként Csörgőné Csépányi Krisztina, az intézmény vezetője mondott köszöntőt, majd…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.