Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
Hírek » Fejlesztés » Megújul a Bolyki főút szervizútja
Géppel és kézzel dolgozták el az aszfaltot.

Megújul a Bolyki főút szervizútja

Olvasási idő: perc

Folyamatosan adagolta a meleg aszfaltot a teherautó a finisherbe a Bolyki főút szervizútján. A szakemberek a múlt héten készítették elő az útszakaszt az új rétegnek. Először a főút felé eső sávot aszfaltozták. Ezt tegnap be is fejezték a szakemberek. A területen jelentős az átmenő forgalom, a lakások, parkolók mellett, több közoktatási intézményt is innen lehet megközelíteni.

„Jó másfél év várakozás után végre elkezdődtek a munkálatok itt a Bolyki szervizúton, ahol nemcsak a több száz itt élő lakosnak lesz könnyebb majd a közlekedés, illetve az áthaladás, hanem a lakosság, a városi lakosság azon részének is, aki ezt a frekventált helyszínt gyakran látogatja. Itt található a kis piac is, valamint egy népszerű áruház, amelynek okán a távolabb élők is gyakran jönnek ide” – emelte ki Farkas Péter Barnabás, területi képviselő.

Az önkormányzat egy TOP Pluszos pályázatnak köszönhetően közel 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el, ebből újul meg ez a szakasz is. 222 méter és 2518 négyzetméter kap új réteget. Ehhez több mint 260 tonna aszfaltot használnak fel. A rossz idő ellenére ma folytatták a munkálatokat, a belső sávon dolgoztak a szakemberek. Gépi és kézi erővel terítették az aszfaltot.

„Az önkormányzati utak aszfaltozásának következő szakaszához érkeztünk. Egy régi és jogos igénynek a kielégítése zajlik a napokban, ez a Bolyki főút szervizútja, ami rengeteg Újváros téri és környéki lakónak a mindennapjait érinti autójával. Teljesen új aszfaltréteget kap ez az út, úgyhogy innentől kezdve itt is zökkenőmentes lesz a közlekedés” – hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

Információink szerint az autósok holnaptól újra zavartalanul közlekedhetnek az érintett szakaszon. Az aszfaltozással párhuzamosan a Szentsimon városrészben lévő Krúdy Gyula úton készülnek elő, így a napokban itt folytatják a kivitelező cég dolgozói a munkálatokat.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

A Prima Volta zenekar muzsikált.

Szabad lélek – Gálaest az Olvasóban

Minden férőhelyet elfoglaltak a vendégek az Olvasó színháztermében, ahol nagyszabású gálaesttel ünnepeltek az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület és a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai. Elsőként a város polgármestere, Janiczak Dávid mondott…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.