Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Fejlesztés » Szentsimonban is új réteget kapott több útszakasz
Úthengerrel dolgozzák el az aszfaltot.

Szentsimonban is új réteget kapott több útszakasz

Olvasási idő: perc

Tegnap Szentsimonban, a Barátság út egyik szakaszán zúgtak fel a munkagépek. A város számos pontján biztonságosabbá vált a közlekedés az elmúlt hetekben, hiszen az önkormányzat egy TOP Pluszos pályázatnak köszönhetően közel 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el.

„Most a 180 millió forintos programban a Barátság út első szakaszára került sor, ez 103 méter hosszú, változó szélességű szakasz. Elég nagy felület, mivel egy ilyen tölcsértorkolatot is leaszfaltoznak” – mondta Dubovinszky László, az ÓVI műszaki tanácsadója.

Az érintett útszakasz már rossz állapotban volt. Az ott lakók és arra közlekedők mellett a terület képviselőjét is örömmel tölti el a megújulás.

„Nagy örömömre szolgál, hogy Szentsimonban, a Barátság út egy része szintén le lesz aszfaltozva. Több útszakaszt már sikerült leaszfaltoztatni az évek során. Remélem, hogy a Barátság út másik részét is sikerül majd idővel megoldani, valamint a járdát is. Én örülök, hogy a Liget utat, a Krúdy utat már végig le tudtuk betonozni, szépen megoldotta az ÓVI” – nyilatkozta Kellóné Mezőtúri Márta, területi képviselő.

A Barátság úton zajló munkálatokkal párhozamosan elkezdték az aszfaltozás előkészítését Szennán, a Damjanich úton. Előreláthatólag csütörtökön és pénteken kap új réteget a Fráter György és Nefelejcs utca közötti szakasz, ami összesen 355 métert ölel fel. Az érintett területen félpályás útlezárásra kell majd számítani. A kivitelező cég és az ÓVI munkatársai is arra kérik az ott lakókat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a hét második felében.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.