Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
Hírek » Fejlesztés » Átvette a Zöld Sziget pályázatot érintő területet a kivitelező
Térkép a területről.

Átvette a Zöld Sziget pályázatot érintő területet a kivitelező

Olvasási idő: perc

A Zöld Sziget pályázat keretében egy komplex turisztikai fejlesztés valósul meg a városban. A területet most vette át a kivitelező.

„Nagy valószínűséggel az aszfaltozási munkálatokkal fogjuk kezdeni, ami a sportcsarnok felől bejövő utat érinti. Az a kapu a munkálatok idejére le is lesz zárva, a főkaput fogják megnyitni a stadion dolgozói” – mondta Tóth-Pintér Krisztián, a Tinet Pro Kft. projektvezetője.

Az Ifjúsági Parkban, a stadionnál és a tónál is lesznek fejlesztések. Tavaly októberben készültek el a tervek az extrém sportpályához. A tervrajzokon többek között földbe süllyesztett trambulin elemek, mászófal, labirintus és teqball pálya is szerepel. Mostanra még több részlettel készültek el.

„Egy több évtizede várt komplex projektnek a megvalósítása kezdődik el a város közepén található zöld területen, a Central Parkban. A tó körül a már általam többször említett fejlesztések, a stég, a lépcső, a tó körüljárhatóságát biztosító aszfaltút, a szökőkút a tóban, a stadion területén pedig egy új, aktív kikapcsolódást biztosító sportpark fog létesülni, és most már a napokban elkezdődik ezeknek a munkálatoknak a kivitelezése. Bízom benne, hogy a nyár végére kész is lehet, ebben az évben már tudják élvezni az ózdiak ezt a fejlesztést” – nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Rekortán futópálya a stadion területén és stég a tónál. Ezekről már tervrajzok és látványtervek is készültek, amelyeknek köszönhetően könnyebben el lehet képzelni a projekt végső állapotát. A teljes területről elkészült egy fakivágási-fatelepítési térkép is.

„Meg vannak jelölve ennek a három nagy területnek az összes fái, bokrai, sövényei. Mindegyik olyan módon, hogy mikori, mekkora a lombkoronája, milyen magas és mit javasolt a kertépítő mérnök, a tájépítész tervező. Hogy azt kivágásra javasolta vagy gondozásra javasolta, illetve hol vannak azok a területek, ahol füvesíteni, fát ültetni kell, vagy egyéb növényesítést kell csinálni” – tette hozzá Szaka Attila, köznevelési, művelődési és projekt ügyintéző.

A munkálatokat tehát hamarosan elkezdi a kivitelező cég, így a lakosság türelmét kérik, amíg ezeken a népszerű helyeken zajlik majd a munka.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

A Prima Volta zenekar muzsikált.

Szabad lélek – Gálaest az Olvasóban

Minden férőhelyet elfoglaltak a vendégek az Olvasó színháztermében, ahol nagyszabású gálaesttel ünnepeltek az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület és a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai. Elsőként a város polgármestere, Janiczak Dávid mondott…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.