Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
Hírek » Fejlesztés » Gépszobrok veszik birtokba a Gyár utat Ózdon
Távoli kép a daruról, ami beemelni készül a gépszobrot.

Gépszobrok veszik birtokba a Gyár utat Ózdon

Olvasási idő: perc

Májusban járták be a területet a Komplex turizmusfejlesztés Ózdon című projekt érintettjei. A kivitelező ekkor már el is kezdte a munkálatokat az Olvasó melletti színpad felújításával. Még a gépszobrok is renoválás előtt álltak.

Június közepén kezdtek hozzá a felújításukhoz. Voltak olyan elemek, amiket kézzel kellett lefesteniük a szakembereknek. A csapat másik része ezeknek készített talapzatot a Gyár út mentén. Minden szobornak kijelölték a jövőbeli helyét, ez alapján építették fel a különböző méretű betonalapokat.

Június közepén kezdték el felépíteni a kéménytorzót a régi gyárkémény talapzatára is a kivitelező cég munkatársai. Ebből törnek majd fel a lézernyalábok, amik a világűrből is láthatóak lesznek.

„A korábban városunk jelképét képző kilenc kéménynek az utolsó talapzatát megtartották az utókornak, és az Ipari Örökségvédők Baráti Köre volt olyan figyelmes, hogy az eredeti kéménynek a tégláit is megtartotta az utókornak, így most a turisztikai projektünkben az eredeti téglákból épülhet meg az a kéménytorzó, ami mögöttem látható. Több mint négy méter magas lesz. A végeredmény a befejezetlenséget fogja sugallni és a közepéből a lézernyaláb, amiről már sokat beszéltünk, az fog kitörni. Bízom benne, hogy nyár végén, ősz elején talán már be is kapcsolhatjuk, és a város lakóival együtt csodálhatjuk meg ezt az emléket” – nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

A polgármester kérésére egy rács is kerül majd a tetejére, hogy fentről ne tudják szeméttel teledobálni és megrongálni a műszereket.

„Akkora lyuk lesz rajta csak, mint a lézernek az átmérője, hogy a fény pont ki tudjon menni” – tette hozzá Janiczak Dávid, polgármester.

Rendőrök irányították a forgalmat az Ív út és a Munkás úton találkozásánál a hét elején. Ekkor érkeztek meg az utolsó kis méretű gépszoborral a szakemberek. Az ÓAM-Ózdi Acélművek biztosított egy darut, amely segítségével leemelték és megpróbálták a helyére illeszteni a nyolc tonnás elemet.

„Kihelyezzük őket egy tematikus útvonal mentén és nyilván ezeket védeni is kell, tehát ki lesznek világítva, kamerarendszer lesz ráépítve. A turistákat, a városlakókat ezen az ösvényen végigvezetjük és azon túlmenően, hogy információt kapnak ezeknek a gépszobroknak a múltjáról, az eredetéről, az akkori, korabeli funkciójáról, hasznosságáról, ráépítünk egy kiterjesztett valóság játékot” – emelte ki Szaka Attila, köznevelési, művelődési és projekt ügyintéző.

Többek között a múzeum belsejében is lesznek változások. A virtuális valóság segítségével, VR szemüvegen keresztül lehet majd megismerkedni a kohászattal. A kiállítás anyaga hologramokkal is bővül. A cél, hogy megőrizzék a múlt örökségeit.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

Bolyki Úr János ismerteti az Arvisurát a megjelentekkel.

Bővített, háromkötetes kiadásban jelent meg az Arvisura

Sok érdeklődő gyűlt össze tegnap délután az Ózdi Városi Könyvtárban. Az Arvisura új kiadásának bemutatójára érkeztek, a terem teljesen megtelt. Elsőként Csörgőné Csépányi Krisztina, az intézmény vezetője mondott köszöntőt, majd…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.