Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
Hírek » Az Aktív Közlekedés Hetére készülnek a bolykysok

Az Aktív Közlekedés Hetére készülnek a bolykysok

Olvasási idő: perc

Bóják között bicajoznak a gyerekek a Bolyky Tamás Általános Iskola udvarán. Vannak olyan tanulók, akik a gördeszkával tanulnak siklani, amely remekül fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt. Az intézményben a következő héten indul el az Aktív Közlekedés Hete, erre a programra készülnek a diákok és a pedagógusok egyaránt.

„Iskolánkban jövő héten valósul meg az Aktív Közlekedés Hete. Ez egy újszerű program. Igazából mindig népszerűsítjük a kerékpározást itt a suliban, meg az egyéb közlekedési módokat, ami ugye az autón kívül esik. Szeretnénk, hogyha gyalogosan, rollerral, görkorcsolyával, kerékpárral, minél többen, minél aktívabban mozognának, és azzal is jönnének iskolába lehetőség szerint. Úgyhogy ez a hét arra lesz való, hogy ezt a programunkat népszerűsítsük. Ehhez nagy segítséget nyújtott, hogy az aktív iskolai programban már elértük a klubtagságot” – mondta Vanczák Attila, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatóhelyettese.

Ennek köszönhetően az iskola nyert hat darab rollert, négy darab gördeszkát, valamint fejvédőket, melyeket használni tudnak majd a jövőben. Ezekkel az eszközökkel gyakorolják a helyes közlekedés szabályait. A jövő hét folyamán az iskolában különböző ügyességi programokat tartanak. Újdonság lesz, hogy három gyalogos és négy kerékpáros útvonalat jelöltek meg, ahol a tanárok, illetve szülők segítik a közös iskolába menetelt. Így lesz szürke, zöld, lila, piros és kék útvonal, melyek közül választhatnak az iskolába érkezők. Gerák Lara is csatlakozik a bicajosok táborához, ezért is fontos, hogy a közlekedési szabályokkal megismerkedjen a héten.

„Olyanokat szoktunk csinálni, hogy megtanuljuk, hogyan kell indexelni, meg hogy hátra kell nézni mielőtt elindulunk, meg ilyeneket” – nyilatkozta Gerák Lara, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

Az egész hetes program a pénteki napon csúcsosodik ki, hiszen ekkor egy kisfilmet is készítenek az iskolában, amelyben az Ózdi Kerékpáros Egyesület tagjai és az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai is segítenek. Az intézmény kollektívája azt szeretné, hogyha minél több szülő csatlakozna az Aktív Közlekedés Hete programhoz. Fontos, hogy ne autóval érkezzenek a gyerekek.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

A Prima Volta zenekar muzsikált.

Szabad lélek – Gálaest az Olvasóban

Minden férőhelyet elfoglaltak a vendégek az Olvasó színháztermében, ahol nagyszabású gálaesttel ünnepeltek az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület és a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai. Elsőként a város polgármestere, Janiczak Dávid mondott…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.