Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Idén is a vármegye második legjobb technikuma lett a SZIKSZI
A tanórák is jó hangulatban telnek.

Idén is a vármegye második legjobb technikuma lett a SZIKSZI

Olvasási idő: perc

A SZIKSZI a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott a legjobb technikumok listáján vármegyei szinten. A rangsor az Innovatív Képzéstámogató Központ oldalán jelent meg. Ebben azok az intézmények kaptak helyet, ahová legalább 100 diák jár, közülük húsz fő technikumi tanuló, valamint mindegyik rangsoroló szempont szerint érvényes adattal rendelkeznek. Nézték többek között a tanulók felvételi érdemjegyeit és az érettségi vizsga eredményét. Beleszámított továbbá a tanárok létszáma és az iskola digitális felszereltsége. Felkerestük az intézmény vezetőségét és megkérdeztük, miben áll az iskola sikere.

„Igyekszünk családias, befogadó környezetet teremteni a diákoknak. Illetve a másik ok talán az, hogy megpróbálunk piacképes szakmákban képezni. Hiszen egyrészt ugye a pénzügyi vonal, ami hagyományosan SZIKSZI-s vonal, illetve a 21. század sikerszakmája, a logisztika és az informatika terén képzünk tanulókat. Én úgy gondolom, hogy a nevelés mellett azért a szakmai képzés is elég hangsúlyos nálunk” – emelte ki Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.

A diákok elmondása alapján jó a közösségi élet és a környezet. Szívesen járnak be az iskolába. A tanórák mellett a pedagógusok különböző programokkal igyekeznek színesebbé tenni a hétköznapokat. Ilyen többek között a Szent Patrik nap, vagy a tavaly nagy sikert aratott Kutatók Éjszakája. Emellett számos esetben szerveznek külföldi gyakorlatot a szakmát tanuló diákoknak.

„Számomra az intézmény választásnál nagyon fontos szempont volt az, hogy az intézménybe a szakmai színvonal mellett emberségesek legyenek a környezetemben lévő tanárok és diákok. Hála Istennek a SZIKSZI-ben ez is egy nagyon fontos szempont, illetve a tanáraim szakmai színvonala akár közismereti tárgyakat, akár pedig szakmai tárgyakat tekintve elképesztően jó” – mondta Nyírő Gergő, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

Az ózdi iskolát a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Technikum előzte meg, ez az intézmény lett a vármegye legjobb technikuma. A harmadik helyen a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Technikum végzett.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

Lakossági fórumot tartott a Mi Hazánk Mozgalom.

Lakossági fórumot tartott a Mi Hazánk Mozgalom

Folyamatosan zajlik a Mi Hazánk Mozgalom országjárása, amelynek keretében Toroczkai László pártelnök járja az ország településeit. Az Olvasó Adorján Lajos termében várta szombaton a párt szimpatizánsait és az érdeklődőket. A…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.