Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Kék kalandozások kiállítás és foglalkozás az Ózdi Városi Könyvtárban
A kiállítás egy része.

Kék kalandozások kiállítás és foglalkozás az Ózdi Városi Könyvtárban

Olvasási idő: perc

Egy rövid ismertetővel kezdődött az a foglalkozás, melyen a II. János Pál Katolikus Általános Iskola hatodik osztályos diákjai vettek részt ma a könyvtárban. Összesen 17 fiatal érkezett a mai alkalomra. A Kék kalandozások címet viselő vándorkiállítás a Kéktúra útvonalát mutatja be színes fotókkal és leírásokkal.

„A tiszaújvárosi Hamvas Béla Városi Könyvtár által készített Kék kalandozások című vándorkiállítás egész március hónapban megtalálható könyvtárunkban. A kiállítás a Kéktúra útvonala mentén látható természeti örökséget, illetve épített értékeket mutatja be. Ehhez kapcsolódóan könyvtári foglalkozásokat tartunk általános és középiskolai csoportok számára” – nyilatkozta Kovács Adrienn, az Ózdi Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosa.

A II. János Pál Katolikus Általános Iskola programjai között kiemelt szerepet kap a környezettudatosságra nevelés és kihasználnak minden olyan lehetőséget, amely ezt támogatja.

„Az intézménynek, valamint a fenntartónak is kiemelt feladata a környezetvédelem, a környezeti nevelés. Mi ezt a teremtésvédelmi programunkban fogalmazzuk meg, ami azt jelenti, hogy a teremtett környezet értékeinek a megóvása nagyon fontos feladatunk. Ez a program nagyon jól illeszkedik ebbe a mi célrendszerünkbe” – mondta Szabóné Benke Csilla, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola pedagógusa.

A gyerekek, miután megnézték a kiállítást, egy feladatlapot kaptak, melyet csapatban töltöttek ki. A helyes megoldáshoz segítséget nyújtottak a tárlaton olvasható érdekességek. A diákok élvezték a foglalkozást.

„Jó volt, nem voltak annyira nehezek, de nem is volt annyira könnyű. Ilyen közepes” – fogalmazott Varga György Entoni.

A foglalkozás végén egy rejtvényt kellett megoldaniuk a fiataloknak. A megfejtést összerakva egy moldvai csángó népdal néhány sorát kapták meg, melyet meg is hallgattak. A tárlat március végéig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében. Egy nyereményjátékot is hirdettek a könyvtár látogatói számára a kiállításhoz kapcsolódóan. A helyes megejtők között április másodikán egy ajándékcsomagot sorsolnak ki.

Legfrissebbek

Polgármesteri Hivatal.

Képviselő-testületi ülés

A 2025. április 28-án (hétfőn) 14 órától, a Városháza nagy tanácstermében kezdődő rendkívüli képviselő-testületi ülés meghívója, előterjesztései. A tanácskozáson 5 napirendi pontot tárgyalnak a testület tagjai. Meghívó 1. napirend –…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.