
A Helyi Választási Bizottság ült össze a Városháza jegyzői tárgyalójában ma délután kettő órakor. Dr. Almási Csaba jegyző, a Helyi Választási Iroda vezetője elmondta, a tagok a megüresedett települési önkormányzati képviselői mandátum betöltéséről határoztak.
„Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének tagja, dr. Csuzda Gábor 2025. február 28-i hatállyal képviselői mandátumáról lemondott. Dr. Csuzda Gábor képviselő úr listás helyen került be a képviselő-testületbe, így a jelölőszervezetnek, a Fidesz-KDNP-nek harminc napja volt arra, hogy a megüresedett képviselői helyre javaslatot tegyen kompenzációs listájuk alapján. A javaslatot a jelölőszervezet megtette” – mondta dr. Almási Csaba jegyző, a Helyi Választási Iroda vezetője.
Dr. Csuzda Gábor február elsejétől az Edelényi Járási Hivatal vezetője lett, képviselői pozícióját a szabályok szerint ezzel egyidejűleg nem töltheti be, ezért adta be lemondását. A Fidesz-KDNP kompenzációs listájáról Obbágy Csabát jelölték, aki mintegy 35 éve vesz részt a képviselő-testület munkájában.
„1989 szeptemberében alakítottuk meg Ózdon a Kereszténydemokrata Néppártot, akkor felmerült a kérdés, hogy kell-e, szabad-e egy keresztény embernek politizálnia, vagy egyáltalán a közéletben részt vennie? Az volt az egyértelmű válasz, hogy igen. Én 1990-től folyamatosan önkormányzati képviselő vagyok, kivéve ezt a fél évet, de ez most majd folytatódik hamarosan. Céljaim között az van, hogy szeretnék megfelelni az elvárásoknak, és valahol méltó utódja lenni dr. Csuzda Gábornak” – nyilatkozta Obbágy Csaba, képviselőjelölt.
A Helyi Választási Bizottság tagjai a jelölőszervezet ajánlását elfogadták és egyhangúlag támogatták. A jogorvoslatra három napot tartanak fenn, ezután adják át a képviselői megbízást. Obbágy Csaba esküjét az áprilisi képviselő-testületi ülésen teheti le.




