Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Sport » Győzelem a rangadón
Végeredmény a kivetítőn.

Győzelem a rangadón

Olvasási idő: perc

Szürkében az ÓAM-Ózdi KKFT, kékben pedig az Opus Tigáz Hajdúszoboszló csapata lépett pályára a Marosiban. Az NB II-es Észak-Kelet Felsőház első fordulójának rangadóját vívták a D csoport győztese ellen. A vezetést a hatodik percben szerezte meg a Kohász és nem eresztette. Egyre nagyobb előnyt szereztek. Pihenőre 18:11-es állással mentek. A második félidőben tartotta a különbséget az Ózd. A Hajdúszoboszló hiába próbált fogást találni. Kicsit több mint négy perc alatt ötször zörgették meg a vendégek hálóját, míg ők egyszer sem juttattak labdát az ózdi kapuba. A pontokat itthon tartották a vendéglátók. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KKFT – Opus Tigáz Hajdúszoboszló: 34 – 25.

„Sokat jelent, mint minden győzelem nagyon fontos. Nehéz volt az elmúlt 2-3 hét, a salgótarjáni vereség után nehéz volt felállni, kicsit máshogy is készültünk már, más edzések voltak, hogy visszatérjünk a normál ritmusba. Mindig nehéz újra a győzelem útjára lépni. Láttuk, hogy a Hajdúszoboszló pontvesztés nélkül jött be ide a felsőházba. Nyilván nagyon értékes ez a két pont, de hát nincs a saját kezünkben a sorsunk, úgyhogy imádkozunk, dolgozunk, szeretnénk mindenhol nyerni, és akkor azt gondolom, hogy majdhogynem kimaxoltuk az évet. Aztán a többit majd meglátjuk” – mondta Zelei Botond, az ÓAM-Ózdi KKFT játékos edzője.

A feljutáshoz a következő találkozókon is győzniük kell, azonban még ez sem elegendő, ugyanis a Salgótarjánnak pontokat kell veszítenie. A Hajdúszoboszló vezető edzője azt mondta, most a tisztes helytállás volt a céljuk.

„Mi négy héttel ezelőtt egy olyan bajnoki mérkőzésen vettünk részt Hajdúböszörményben, ahol négy alapemberem esett ki a kezdőből. Hát őket pótolni sem védekezésben, sem támadásban nem sikerült. Valószínűleg fel voltunk erre készülve. Leghamarabb a második részében fogunk majd a rájátszásnak kiegészülni. Addig túlélésre játszunk igazából, nagyon nehéz dolgunk van, a sorsolás se kedvezett nekünk, az Ózd egy nagyon erős ellenfél. Joggal pályáznak a NBI/B-re, illetve a feljutásra. Bízok benne, hogy mire ők utaznak hozzánk, addigra már teljes kerettel tudunk felállni” – nyilatkozta Kovács László, az Opus Tigáz Hajdúszoboszló vezetőedzője.

A következő két találkozót idegenben vívják majd a mieink. A hazai közönség április 13-án láthatja őket. Akkor a SZIKE Nyíregyháza csapata érkezik Ózdra.

Legfrissebbek

Polgármesteri Hivatal.

Képviselő-testületi ülés

A 2025. április 28-án (hétfőn) 14 órától, a Városháza nagy tanácstermében kezdődő rendkívüli képviselő-testületi ülés meghívója, előterjesztései. A tanácskozáson 5 napirendi pontot tárgyalnak a testület tagjai. Meghívó 1. napirend –…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.