
A szemfüles felhasználó már észrevehette, hogy az Ózdi Távhő Kft. honlapja megváltozott. A szolgáltató 2024 áprilisában kapott egy felhívást a Nemzeti Informatikai Szakszolgálattól, miszerint céges weboldalukat ellenőrizték. A vizsgálatból kiderült, hogy az oldal nem tudta teljesíteni a digitális akadálymentességi kritériumokat.
„Elkezdtünk kommunikálni velük és megállapodtunk, hogy egy éves fejlesztési határidővel vállaljuk a teljes akadálymentesítését az oldalunknak. A sors fintora, hogy pont az ózdi televízió híradásában láttam az év elején az egyik este, hogy István az ozd.hu fejlesztésben részt vett, és nagyon megtetszett nekem az oldal. Gyorsan kezelhető, jól kommunikáló, jól kereshető az oldal, ezért felvettem vele a kapcsolatot” – nyilatkozta Varga Roland, az Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője.
Máté István szenior szolgáltatástervezővel az év elején indult a közös munka. Az együttműködés keretében a cég teljes arculatváltáson esett át. Megújult a logó, fiatalos, dinamikus színekkel tervezték meg a zászlókat, munkaruhákat, vagy épp a flotta autók dekorációját.
„A másik eredménytermék pedig gyakorlatilag az Ózdi Távhő Kft. weboldala, amit most 2025-ben már számos európai uniós és állami kritérium is szabályoz. Ilyenek többek közt a Digitális Állampolgárság program, a kiberbiztonsági védelem és nem utolsósorban az akadálymentesség. Mi ezekre odafigyeltünk, és azt gondolom, hogy így egy olyan megújult környezetet tudunk biztosítani a felhasználóknak, ami az ő érdekeiket szolgálja” – mondta Máté István, szenior szolgáltatástervező.
A szakember elmondta, hogy a digitális akadálymentesség 2025. június 28-tól Európában is kötelező lesz. Az átalakított, megújított weboldal kedden este debütált. Az eddigi tesztek alapján a honlap működése optimális.


