Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » „Ragyogj kéken!” – Az autizmus világnapjára emlékeztek a Csillagfürt EGYMI-ben
Az autizmus világnapjára emlékeztek a Csillagfürt EGYMI-ben (Forrás Facebook Csillagfürt EGYMI).

„Ragyogj kéken!” – Az autizmus világnapjára emlékeztek a Csillagfürt EGYMI-ben

Olvasási idő: perc

Magasra repültek a kék pillangók a Csillagfürt EGYMI aulájában. Gyerekek és felnőttek egyaránt kék ruhába öltöztek, hiszen április másodika az autizmus világnapja. Az ENSZ 2007. december 18-án jelölte ki ezt a dátumot azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra. Becslések szerint Magyarországon mintegy százezer ember érintett.

„Az autizmusra ma már úgy tekintünk, mint az emberi sokszínűség egyik megjelenési formája. Az idegrendszer egy sajátos fejlődési útjából adódik a tünetegyüttes. Minden autista személy nehézségének a hátterében ugyanazok a területek és okok állnak, de nagyon különböző súlyossággal és különböző kombinációkban jelenhet meg. Nagyon eltérő képességprofilja van egy-egy gyermeknek vagy felnőttnek” – mondta Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke.

A „Ragyogj kéken!” kampány keretében kék ruhát öltenek az emberek, és világszerte kék világítást kapnak az épületek. Sötétedéskor a Drótos-tetőn található tv-torony oldalán is ilyen színnel világít ma az Ózd felirat. A Csillagfürt EGYMI közössége idén is csatlakozott a felhíváshoz.

„Először is készítettünk egy közös fényképet, felnőttek, gyerekek egyaránt, aztán pedig kék színű pillangókat reptettünk. Készítettünk a gyerekeknek egy kék színű képkeretet, amivel fotózkodhatnak, és készítettünk számukra kék színű palacsintákat, amiket minden osztály, minden gyermeke elfogyaszthat” – nyilatkozta Munkácsiné Papp Rea, a Csillagfürt EGYMI intézményegység-vezetője.

Az autizmus világnapjához kapcsolódóan az intézmény közösségi oldalán létrehoztak egy online eseményt is. Az érdeklődők kék ruhás fotóit egészen a nap végéig várják a szervezők. Az autizmusról bővebben a www.aosz.hu weboldalon tájékozódhatunk.

Legfrissebbek

Stég és lépcső a tóparton.

Fejlődik a tó környéke

A tavasz beköszönte a tó környékén is látszik. Nyílnak a virágok és lombosodnak a fák. A Zöld Sziget projekt felelősei bejárást tartottak a parton. Megnézték, hogy halad a pihenő stég…
Read more
Az esemény plakátja.

Koncertekkel és vásárral várja az érdeklődőket a Majális

Májusfaállítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Számos programmal készülnek az Olvasó munkatársai a Majálisra. Már korábban elkezdték a szervezési feladatokat annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen az Ifjúsági Parkban. „Az ÓMÉK…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.