
A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésével kezdődött a nap a Városháza nagy tanácstermében. A tagok számos napirendi pont mellett saját hatáskörben is döntöttek tulajdoni hányad cseréről, valamint üzlethelyiség résztulajdonának értékesítéséről is. Ez több millió forintos bevételt jelent az önkormányzatnak. Utánuk az Ügyrendi és Rendészeti Bizottság tagjai tanácskoztak. A képviselő-testület ezek után ült össze. Elsőként Obbágy Csaba tette le az önkormányzati képviselők esküjét.
Dr. Csuzda Gábor távozásával megüresedett egy hely a testületben, így a Fidesz-KDNP listáján következő Obbágy Csaba vette át a helyét. Szintén megválasztották az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság tagjának is. Ezt követően a Versenyképes Járások Program felhívására készített fejlesztési igényről tárgyaltak. A vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében Magyarország Kormánya Versenyképes Járások Programot indít. Ezt a települések iparűzési adó többletéből finanszírozzák, a megadott összegre pedig pályázni lehet a járásnak.
„A járás települései megegyeztek abban, hogy három konzorciumot alapítanak, három konzorcium nyújt be pályázatot. Az Ózd vezette konzorcium az Ózd, Hangony, Kissikátor, Domaháza és Borsodszentgyörgy településekből áll. Mi öten főként turizmusra fogunk pályázni” – emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.
Csépányi Róbert, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője megkérdezte, milyen turisztikai fejlesztésre tervezik benyújtani a pályázatot. A polgármester kifejtette, hogy mivel a 250 millió forintos keretet több mint tíz település között kell felosztani, így nagy beruházást nem tudnak megvalósítani. A tervek szerint lakossági kérésre egy kilátót építenének a Drótos-tetőre, de egy városnéző kisvonatot és két büfékocsit is beszereznének. Egyet a tónál, egyet a Drótoson üzemeltetnének. Tovább fejlesztenék a nagy népszerűségnek örvendő állatsimogatót is. A pályázat kétkörös. A második körben a csillagvizsgáló megvásárlására és felújítására pályáznának. Obbágy Csaba képviselő két javaslatot tett, amennyiben lesz folytatása a következő években a programnak. Az egyik az ebtelep bővítése, a másik pedig a szolgálati lakások kialakítása volt.
„Ha megnézzük, akkor sem mérnök, sem pedagógus, sem orvos igazából nincs a városban, ezen lehetne segíteni. Ez az egyik, amire felhívnám a figyelmet” – mondta Obbágy Csaba, önkormányzati képviselő.
Úgy véli, a szakemberhiányt megoldaná a lakhatás biztosítása. Dr. Almási Csaba, a város jegyzője is kifejtette gondolatait a szolgálati lakásokról.
„Szolgálati lakás? Megközelíthetőség, energiaellátás, meg kormányzati támogatásnak a kijárása. Ez meg az országgyűlési képviselőnek a dolga” – hangsúlyozta dr. Almási Csaba, jegyző.
A polgármester reflektált a felvetésre, miszerint más fejlesztésekre kellene beadni a pályázatot.
„Amiket mi választottunk a konzorciumom tagjaival, az mindenkinek jó. Tehát mi térségben gondolkozunk a turizmusfejlesztésben. Ez nem fogja megváltani a világot, de mivel elmond már ezerszer, hogy a jelenlegi kormányzati berendezkedés nem teszi lehetővé, hogy maguk a polgármesterek lobbizzanak gyárakat a településeikre, ezért nekünk egy lehetőségünk maradt arra, hogy bármilyen fejlődést érjünk el, az a turizmus” – fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.
A napirendet végül mindenki elfogadta. Ezután kiírtak egy pályázatot az Ózdi Városüzemeltető Intézmény igazgatói pozíciójára, ugyanis a jelenlegi igazgató, Molnár Gábor megbízása lejár május 31-el. Utána az Ózdi Városi Óvodák gazdasági szervezetével kapcsolatos döntések következtek, majd az idei évre tervezett út- és járdaépítési, felújítási feladatokról tárgyaltak. Az ötvenmillió forintos keretet felosztották és már minden képviselő kiválasztotta a saját területén, mire szeretnék fordítani az összeget.
„Véleményem szerint a legfontosabb, hogy mielőtt ezt az előterjesztést megírták, szerintem egy fontosabb dolog történt, ami nekem nagyon tetszik, hogy ezt egy széles körű megbeszélés előzte meg. Egy konstruktív tárgyalás előzte meg Ózd város minden megválasztott képviselőjével” – tette hozzá Csépányi Róbert, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
Ez a fajta megbeszélés kiterjedt a következő napirendi pontra is, vagyis az új térfigyelő kamerák kihelyezésére. A városban jelenleg 73 kamera működik, amelyet most több mint húsz darabbal bővítenek. A tagok minden napirendi pontot elfogadtak.














