
Diákokkal telt meg ma délelőtt a Petőfi tér, ahol közös szavalásra várták a város a tanulóit, hogy együtt ünnepeljék a magyar költészet napját. 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tisztelgünk a magyar írók és költők előtt. A város számos intézményéből kivonultak a helyszínekre tanulók. Őket Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke köszöntötte.
„Én annak idején, mint középiskolás ismerkedtem meg igazából a költészettel. Akkor mint ti is, nagyon sok költőről tanultunk, és kicsit untam megmondom őszintén, mert nem arrafelé vitt az érdeklődési köröm. Míg nem kiválasztottam egy költőt, nekem Ady Endre volt a kedvencem, de olyannyira, hogy a kötetét is megvásároltam” – mondta Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke.
A rendezvény már harmadik alkalommal valósul meg az Ózdi Városi Könyvtár és az ÓMI Zenés Színház tagjának köszönhetően. Az ünnepi köszöntőt követően zenés, verses produkció keretében emlékeztek meg a diákok.
Az ünnepi műsorban Tóthné Kocska Orsolya, Tóth Hanna Dóra, Tóth Nina és Szaka Attila működött közre. Előadásukban több művet is hallhattak a diákok.
„Minden alkalmat meg kell ragadni, én azt gondolom, hogy egy picit a költészetre és a magyar irodalomra, a magyar nyelv fontosságára felhívjuk a figyelmet. Ez is egy ilyen alkalom volt. Mint kiderült a gyerekek a mai világban kevésbé használják a könyveket, inkább az interneten tájékozódnak és kutatnak. Ha olvasnak is akkor is inkább ott olvasnak. De a könyvtár az mindig is a tudásnak és a kultúrának a fellegvára volt, és ezt egy picit vissza kell hozni a köztudatba. A könyv, a magyar nyelv, a magyar irodalom egy olyan érték, amit nem szabad feledésbe hagyni, amit erősíteni kell, és minden alkalmat meg kell ragadni, hogy a gyerekek felé tolmácsolni tudjuk” – hangsúlyozta Szaka Attila, az ÓMI Zenés Színház tagja.
A rendezvény az Európa téren folytatódott, ahol Janiczak Dávid polgármester köszöntötte a résztvevőket.
„Nagyon sok szép dolgot tudnak adni a hazának, a kultúrának, hiszen azokkal a művekkel, amiket a költők a költészet során létrehoznak, azokkal megmutatnak egy darabot a saját belsőjükből, és mivel mind csak emberek vagyunk, ennél senki sem több vagy kevesebb, így megtalálhatjuk a saját problémáinkat, vagy a saját érzéseinket ezekben a versekben, és ezek a versek segítenek bennünket, abban hogy jobban át tudjuk élni a jelenlegi élethelyzetünket” – fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.
József Attila Mama című versét egyszerre szavalták a gyerekek. A szervezők így tették interaktívabbá az előadást.







