Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Iratok és szükséges dokumentumok – megkezdődött az általános iskolai beiratkozás
Folyamatosan érkeztek a szülők a beiratkozásra.

Iratok és szükséges dokumentumok – megkezdődött az általános iskolai beiratkozás

Olvasási idő: perc

Csütörtökön és pénteken reggel nyolctól este hét óráig érkezhetnek a szülők az általános iskolai beiratkozásra. Ehhez szükséges a gyermek személyazonosító igazolványa vagy születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártya és TAJ-kártya, oktatási azonosító, valamint sajátos nevelési igény esetén a szakértői vélemény. A Sajóvárkonyi Általános Iskolába is folyamatosan érkeztek a gondviselők a délelőtt folyamán.

„Általában a hatvan fő az induló létszámunk, és ez három osztálynak felel meg, így tervezünk. Meg kell említsem, mert ez ritkaság, hogy a három elsős tanítóból kettő férfi lesz, Dávid bácsi és István bácsi. Ők közkedvelt emberek, hiszen ők azok, akik egyébként is a tehetséggondozást felkarolták az intézményben” – mondta Obbágy Csaba, a Sajóvárkonyi Általános Iskola igazgatója.

Segítséget nyújt a szülőknek, hogy a legtöbb intézményben szerveznek nyílt napot a beiratkozás előtt.

„Minden évben rendezünk a leendő elsőseinknek, illetve szüleiknek iskolabemutatót. Itt különböző foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek, illetve a szülők megismerhették a tanító nénit és bemutattuk az iskolát, az iskolai életet, az induló osztályokat, mi jellemző rájuk. Tehát mindenben tájékozódhattak, utána egy kötetlen beszélgetés is kialakult a tanító nénikkel és az iskolavezetéssel” – nyilatkozta Galkóné Szabó Mária, az Újváros Téri Általános Iskola igazgatója.

A pedagógusok egy listát is átadtak a szülőknek, hogy mit érdemes beszerezni az első osztály megkezdése előtt. Holnap is folyamatosan várják a szülőket az általános iskolákban. A beiratkozás után dől majd el, hogy pontosan hány első osztályos kezdi meg a 2025/26-os tanévet, és hogy mennyi osztályt indítanak egy-egy iskolában.

Legfrissebbek

Diákönkormányzati nap a SZIKSZI-ben.

Diákönkormányzati nap a SZIKSZI-ben

A DÖK napon az idei téma a Séfek séfe volt, mely lebonyolításának jogát a 11/B osztály kapta meg. A programhoz játékos és kreatív feladatok kapcsolódtak. A csapatoknak nemcsak az akadálypályán…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István
Készült a DÁP Design System irányelveinek figyelembevételével.

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.