
Szőttesek, párnák, citera és egyéb használati tárgyakat ismerhettek meg a gyerekek, mely a régi időket idézi meg. Múzeumpedagógiai foglalkozást tartott Mede-Bárdos Krisztina óvodapedagógus az egyik csoportnak, a Nemzetőr Úti Tagóvodában kialakított ovimúzeumban.
„Intézményünkben nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományápolásra. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan kollégákkal tudok együtt dolgozni, akik nyitottak a szakmai megújulásra. Jelenleg egy kedves kolléganő megálmodta az ovimúzeumot, ez egy múzeumpedagógiai foglalkozás, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a régi idők eszközeivel és berendezési tárgyaival” – mondta Répási Judit, az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájának tagintézmény-igazgatója.
Kovács Renáta és Gábor Ágnes közösen alkotta meg azt az óvodai múzeumot, melynek látogatásához játékos, interaktív tárlatvezetést készített Mede-Bárdos Krisztina. A délelőtti programot úgy állította össze, hogy játékos formában adjon át információkat a gyerekeknek a régi korok hagyományaiból. Az énekekkel, versekkel tűzdelt interaktív foglalkozáson életkori sajátosságaiknak megfelelően tanulhattak a kicsik.
„Az óvodáskorú gyerekek játékosan szereznek tapasztalatokat, ismereteket a régi emberek szokásairól, életéről, illetve tárgyaik használatáról. A foglalkozás során mesélek nekik, közösen énekelünk, rajzolunk és olyan foglalkozásban vehetnek részt, ahol olyan játékokat próbálnak ki, ami a néphagyományőrzéssel kapcsolatos” – emelte ki Mede-Bárdos Krisztina, az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájának óvodapedagógusa.
Az óvodai múzeumban kiállított tárgyak nagy része Mede-Bárdos Krisztina saját tulajdona, de kolléganői is segítettek berendezni a szobát, sőt a Szentsimonért Egyesület tagjai is ajánlottak fel tárgyakat. A jógyakorlat olyan sikeres, hogy más intézményből is ellátogattak óvodások a régiségeket rejtő ovimúzeumba.





