
Készültek a színes rajzok a Mogyorósvölgyi Tagóvodában. A gyerekek szüleikkel együtt ültek az asztaloknál, ahol közösen kézműveskedtek. Az óvodai beiratkozás időpontjához közeledve a legtöbb intézményben szerveznek nyílt napot, ahol a gondviselők betekintést nyerhetnek a kicsik mindennapjaiba.
„Harmadik alkalommal rendezzük meg az udvarunkon álló díszalmafának a feldíszítését hímes tojásokkal. Évről évre egyre több tojás érkezik az óvodánkba, amit vagy saját kézzel készítünk el, vagy a szülőktől kapunk ajándékba. Ebben az évben a rendezvény köré nyílt napot is szerveztünk, ahol a szülők betekintést nyerhetnek a mindennapjainkba, illetve meghívtuk a leendő óvodásainkat, a leendő beiratkozókat, hogy meg tudjanak ismerkedni az óvoda dolgozóival és a gyermekekkel” – nyilatkozta Horváth-Mester Eszter, az Ózdi Városi Óvodák Mogyorósvölgyi Tagóvodájának tagintézmény-igazgatója.
Sorban kerültek fel a színes tojások a fára, a bátrabbak a létrára is felmentek szüleik segítségével. Előtte nem maradhatott el természetesen a csokoládé keresés sem, amibe lelkesen vetették bele magukat az apróságok. A szülők örömmel vesznek részt az ehhez hasonló közös napokon.
„Én úgy gondolom, hogy a lehető legjobb ovit választottuk. Talán mi jövünk a legmesszebbről, Kissikátorból. Fontos, hogy ilyen családias hangulat legyen, és itt ezt a kislányom meg is kapja” – mondta Losoncziné Kanta Barbara.
Mind a szülők, mind a gyermekek számára fontos, hogy az intézmény falai között is eltölthessenek némi időt közösen. A felnőtteknek lehetőségük van egymást jobban megismerni, de az óvoda dolgozóival is jobb kapcsolatot tudnak kialakítani.




