
Kalózzászlóval a kezében sétált a tóparton Egyed Richárd, a Pontykalózok Pontyfogó Találkozó szervezője. A Tölts Tűz Carp Teamhez ment. Ők kapták meg a vándor otthonkát is. Ezek annál a csapatnál vannak, amelyik a legnagyobb halat fogta, de a verseny során folyamatosan vándorolnak.
Ez a tizenhetedik Pontykalózok verseny, amin tizenöt csapat indult el. Minyonok a földön, plüsshal a horgászbotra akasztva. Többen kabalát is visznek magukkal a tópartra. A versenyzők azt mondták, ma délelőttig nem nagyon kaptak a halak.
„Jól indultunk, körbejártuk az összes csapatot. Mindenkinek megkóstoltuk a pálinkáját, és azóta egyelőre nem nagyon halad még nekünk a verseny, de a többieknek sem. Várunk majd az esti frontra és a front hatására szerintem el fog indulni nekünk is a pontyáradat” – mondta Lakatos Miklós „a főnök”, a Csóró Carp Team versenyzője.
Testvérével korábban egymás ellen versenyeztek, most azonban egy csapatot erősítenek.
„A Pontykalózok Bojlis Kupában azt szeretem, hogy ez egy baráti találkozó. A szervezők már nagyon régi barátaim és annak idején, amikor elindult ez a történet, akkor szinte majdnem, hogy együtt fogtunk bele. Baráti találkozó, szórakozás, horgászat, nagy halak. Mi kell még?” – hangsúlyozta Lakatos András „a viking”, a Csóró Carp Team versenyzője.
Mindig vannak új csapatok, de a legtöbb versenyző visszatérő. Vannak, akik külföldről jönnek haza a megmérettetésre. Best7 rendszerben zajlik a verseny, azaz a hét legnagyobb kifogott hal súlya számít csak a végeredménybe.
„Hatvanhat órán keresztül, hatvan bot szűri a vizet. Tehát 15×4. Igazából ha úgy alakul, akkor a végére nagyon szoros szokott lenni a verseny. Tavaly az őszi versenyünk ötven grammon múlt. Mi nagyon szeretjük ezeket az izgalmakat, de a csapatok is. Meglátjuk, most hogy fog alakulni” – nyilatkozta Egyed Richárd, szervező.
A kapásjelző figyelmezteti a horgászokat, ha hal akad a horogra. Egy nagyobb példányt sikerült kifogni a Suvadás Horgász Egyesületnek. A közös fényképet azonban nehezen sikerült elkészíteni, nem adta könnyen magát a hal. Mindeközben egy másik állásnál ebéd is készült a bográcsban.
„Ahogy elkezdődött ez az egész történet, rögtön meglett az első halunk, úgyhogy teljesen jó. Most egy picit be vannak állva a halak, de úgy gondolom, hogy ez még nincs lefújva, azért vasárnap dél még nagyon nagyon messze van” – tették hozzá Virág László és Juhász Norbert, az L. N. Baits versenyzői.
A legnagyobb halakért folyó küzdelem hatvanhat órán át tart. A verseny vasárnap délben zárul.















