
A közelmúltban a jótékonysági sütivásáron többféle finomság közül választhattak a SZIKSZI tanulói, melyet a diákok sütöttek. A kezdeményezés az egyik nebuló ötlete volt.
„A sütivásár teljes egészében az én ötletem volt, viszont azért szeretek annyira a SZIKSZI-be járni, mert minden ötletet támogatnak. Együtt kitaláltuk ezt a programot, viszont szerettem volna, hogy jó célért menjen. Becsületkasszával működik ez a dolog, és minden sütivásár végén eldöntjük, hogy kinek adjuk a befolyt összeget” – nyilatkozta Szimel Bíborka, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium diákja.
Habár az ötlet a fiatalok fejéből pattant ki, az iskola pedagógusai mindenben támogatták és segítették őket.
„Most már tizenöt lány süt minden hónapban egyszer, és mindig valami jó célra szeretnék felajánlani ezt az összeget. Jöttek hozzám a lányok, hogy hová lehetne adni, ahol megfelelő helyen lenne. Előtte éppen kaptunk egy szórólapot a Család és Gyermekjóléti Központtól, hogy szükségük lenne gyermekjátékokra, akár használtakra is. És innen jött az ötlet, hogy akkor új játékokat vegyünk, és az ő közbenjárásukkal találtuk meg a somsályi óvodát” – mondta Miskolczi Orsolya, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatóhelyettese.
Kilenc darab fejlesztő játékkal érkeztek a SZIKSZI-sek az óvodához. A gyerekek fegyelmezetten várták, hogy kipróbálhassák az eszközöket. A bátrabbak kezdték a sort.
A játékok beszerzésére közel 50 ezer forint állt a SZIKSZI-s diákok rendelkezésére. Az eszközök kiválasztását azonban az óvodapedagógusokra bízták, így megbeszélés alapján esett a fejlesztő labdákra a választás.
„Mindennek nagyon tudnak örülni az itteni gyerekek, de mégis olyanba gondolkodtunk, ami a mozgásigényüket kielégíti, továbbá fejleszt is. Fejleszti a kitartásukat, mozgáskoordinációjukat, egyensúlyukat, testi és lelki fejlesztést biztosít. Úgyhogy szeretném megköszönni mindenkinek, aki ebben segített, vagy hozzájárult, hogy a gyerekeink ezeket a labdákat megkaphassák” – hangsúlyozta Gyirásziné Tardosi Judit, a Somsályi Tagóvoda tagintézmény-igazgatója.
Az ÓTSZEGYII minden évben szervez játékgyűjtést a rászoruló gyermekek számára. Most is várják a megunt, de még használható játékokat, melyeket a Család és Gyermekjóléti Központban, a Lehel vezér út 1. szám alatt lehet leadni.




