
Az Ügyrendi és Rendészeti Bizottság is tárgyalt. A tavalyi költségvetési teljesítésen és a 2025. évi költségvetés módosításán túl szóba került az Ózdi Rendőrkapitányság 2024-es évéről szóló beszámoló is. Az illetékességi területükhöz 43 település tartozik, amelyek lakosságszáma összesen 65 ezer fős. A dokumentumban több számadatot közöltek. Ilyen volt többek között, hogy tavaly a regisztrált bűncselekmények száma 838 volt, amelyből 237 közterületen történt. A kiemelten kezelt bűncselekmények száma is nőtt 2023-hoz képest. Három emberölés történt. Emelkedést tapasztaltak a testi sértések, a lopások és a lakásbetörések számában is, azonban csökkentek azok a bűncselekmények, amelyek kiskorúakat veszélyeztettek, de embercsempészet, kocsilopás és garázdaság is kevesebb volt. Azt is kifejtették, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt az online térben elkövetett csalások száma. A rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt évben 74 személyi sérüléses közúti közlekedési balesetet helyszíneltek. A baleseti okok közül első helyen van továbbra is a gyorshajtás. Prevenciós előadások, médiamegjelenés, iskolarendőrök, együttműködések. Többek között ezeket a témákat is érintették. A grémium nemcsak a rendőrök, hanem a rendészet beszámolóját is végigvette. Tizenhét fő van az állományukban. A beszámolójukban írnak a közterületi járőrszolgálatról, a térfigyelő és kutyás szolgálatról is. Azt írták, visszatérő ellenőrzéseket végeztek a frekventált területeken, vagyis az illegális szemétlerakók, bevásárlóközpontok, hétvégi házas övezetek, garázssorok, Ifjúsági Park területén. Több esetben bírságot is szabtak ki például közterület-használati engedély hiánya, csendháborítás, koldulás és rendezetlen ingatlanok miatt. Összesen 2675 esetben pedig felszólítást tettek. Mindkét hatóság beszámolóját elfogadták a tagok. Holnap a képviselő-testület ülését az Ózdi Városi Televízió élőben közvetíti, délelőtt tíz órától.







