Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Adomány az állatoknak
Adomány az állatoknak.

Adomány az állatoknak

Olvasási idő: perc

Több mint tíz éve annak, hogy a Vasvár Úti Általános Iskolában megszületett annak a kezdeményezésnek a gondolata, hogy állatmenhelyeknek szerveznek gyűjtést. A segítségadás Elek Eszter pedagógus nevéhez fűződik, aki azóta is minden évben kiveszi részét a szervezésben. Azt mondja, a gyerekek nagyon szeretnek segíteni.

„Szívesen segítenek a gyerekek, nyilván motiváció a jutalmazás, idén az osztályokat jutalmazzuk. Ötödikben etikát is tanítok, ahol téma a felelős állattartás. Idén hívtam külső előadót is az órára, aki elmondta, hogy mit is takar a felelős állattartás” – mondta Elek Eszter, a Vasvár Úti Általános Iskola pedagógusa.

Az iskola gyűjt száraz macska- és kutyaeledeleket, kutyaszalámit, almot, de bármilyen rongy és pléd, törölköző, vagy ágynemű is megtalálja a gazdáját, hiszen a műtött állatoknak nagy segítségére válnak. Az iskola aulájában két dobozt helyzetek ki a pedagógusok. Az egyikben az állateledeleket lehet gyűjteni, a másik viszont egy új kezdeményezés eredményeként került oda.

„Új kezdeményezésként gyűjtünk visszaváltható palackokat is az iskolánkban. Ennek a bevétele rögtön visszaváltáskor a kiskapudi menhely javára kerül. Nagyon lelkesek a gyerekek, nem kell cipelni a flakonokat, hanem egyből be is tudják ide tenni a gyűjtődobozba, és köszönöm szépen a kolléganőimnek, hogy ezt az ötletet kitalálták, és együtt kivitelezni tudjuk mind a fenti, mind a lenti épületben” – nyilatkozta Papp Edith, a Vasvár Úti Általános Iskola pedagógusa.

Elek Eszter és Papp Edith pedagógusokon kívül Maruzsi Henrietta is koordinálja a gyűjtést. A Kiskapudi Állatmenhelyen élő állatoknak október hónapban tudnak a gyerekek segíteni. Az adományokat november elején adják át a szervezetnek.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.