Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Szalagavató ünnepséget tartottak a SZIKSZI-ben – Mérföldkőhöz érkeztek a diákok
Szalagtűzés.

Szalagavató ünnepséget tartottak a SZIKSZI-ben – Mérföldkőhöz érkeztek a diákok

Olvasási idő: perc

A szépen feldíszített tornaterem gyorsan megtelt a végzősök szüleivel és hozzátartozóival a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. A szalagok már előkészítve, tálcán sorakoztak és várták, hogy a diákok büszkén viselhessék őket. Az ünnepség most is a megszokott, meghitt hangulatban zajlott.

„A SZIKSZI alapításától kezdve már szalagavatóval ünnepeljük tulajdonképpen a valétálásukat a végzősöknek. Ebben az új rendszerben, ahol a technikus és a gimis képzés is öt éves, így eltolódik időben, de nyilván az ünnep ugyanolyan szép így is, hogy egy évvel idősebb fiatalokat búcsúztatunk. Tulajdonképpen azt ünnepeljük, hogy elérték a felnőtt kort, ők már meg is haladták, illetve már nem sok van hátra az érettségig, hogyha az utolsó etapot futják ebben a futamban” – mondta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.

A végzősök már több mint egy hónappal ezelőtt nekiláttak a műsor összeállításának. Ahogyan az lenni szokott, egy komolyabb és egy vidámabb része is volt a szalagtűzésnek. Heti többször is gyakoroltak, hogy a nagy napon kellően felkészültek legyenek. Az irodalmi előadás után a diákok lépcsőzetes formában álltak fel, hogy a vendégek is jól láthassák őket.

Ezután Szőke Gábor római katolikus plébános, az iskola lelkésze mondott útravaló gondolatokat, majd megáldotta a szalagokat. Az osztályfőnökök egyenként tűzték fel azokat tanítványaiknak. A szalag az iskolához való tartozást és a közelgő lezárást jelképezi. Sokak számára ez igazán megható pillanat volt.

„Nagyon családias légkörben lehetett részem ebben az iskolában és a közösség is nagyon fantasztikus. Már most sajnálom, hogy félévünk van hátra, remélem, hogy ez is jól fog sikerülni” – nyilatkozta Kiss Emília, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

„Úgy gondolom, hogy a szalagavató minden diák életében egy nagyon fontos pillanat, összegzése az elmúlt öt évnek, amin keresztülmentünk. Azért itt rengeteg kalandot átél az ember és azt gondolom ebben a közegben, ebben a támogató iskolában nagyon jó időszakot zárunk majd hamarosan” – emelte ki Nyírő Gergő, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

A szalagtűzés után a végzősök virágcsokorral köszönték meg tanáraiknak, osztályfőnökeiknek, az igazgatónak és az iskolalelkésznek a támogatást. A hivatalos ünnepség után pedig a vidám, kötetlen műsorok következtek. Az osztályok közös tánccal, vetített képekkel és videókkal idézték fel a diákévek legszebb pillanatait.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

Sétálnak a járókelők a városban.

Ónos eső nehezítette a reggeli indulást

Az egész éjszakán át tartó ónos eső ma reggelre jégpáncélként borította be várost. A csúszós utak miatt több helyen balesetveszélyes helyzetek alakultak ki. Nem csak az autósoknak okozott bosszúságot, de…
Read more
Ózdi sikerek a Torna Diákolimpián.

Ózdi sikerek a Torna Diákolimpián

Ózd városát három iskola sportolói képviselték a Torna Diákolimpia vármegyei döntőjén, melyet a miskolci Avasi Gimnáziumban rendeztek meg. A Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai első alkalommal vettek részt a megmérettetésen.…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.