
Málló vakolat, hiányzó nyílászárók és még sorolhatnánk, hogy mennyi minden okozza azt a siralmas állapotot, ami az egykori Elek Imre Csillagvizsgálót jellemzi. Valamikor az ország második legnagyobb obszervatóriuma volt, de az épület leégett, kívül-belül telefirkálták obszcén és sértő megjegyzésekkel, azonban ez nem tántorítja el azokat, akik most már csoporttá alakulva lelkesen dolgoznak a megmentésén. A Sorsod Borsod Alapítvány nemrég online adománygyűjtést indított, hogy megvehesse a jelenleg több személy tulajdonában álló csillagvizsgálót. Ennek és egyéb felajánlásoknak köszönhetően össze is gyűlt 2,5 millió forint, ami elég a megvásárlásra, a felújításra viszont már nem, ezért cégek, vállalkozók segítségét várják.
„Jelezzék, hogyha lenne kedvük vagy ajtóval, ablakkal, gipszkartonnal, bármilyen más építési anyaggal támogatni az alapítványt és a csillagvizsgáló felújításának projektjét. Ezen kívül a civilek felé pedig azt a felhívást szeretnénk tenni, hogy jelentkezzetek, és együtt, közösen építsük fel újra az ózdi csillagvizsgálót. Majd március környékén fog teljesen beindulni, de már februárban szeretnénk elkezdeni a toborzást” – emelte ki Gyurgyák Tamás, a Sorsod Borsod Alapítvány elnöke.
Gyurgyák Tamás elmondta, hogy az alapítvány több pályázaton is indult: egy nyertes is van már köztük, ami 3 évre elegendő pénzt nyújt majd közösségi programok szervezésére, illetve magára az üzemeltetésre. A szervezet egyébként összedolgozik az Ózdi Amatőrcsillagász Közösséggel, amelynek tagjai szintén kiemelt céljuknak tartják az épület rendbe tételét. Torma Sándor is közéjük tartozik, a Bródy egyik oktatója, akivel az érdeklődők a város több pontján is találkozhattak már csillaglesen.
„Egy ilyen intézménynek a működtetéséhez kell a fiatal hév és erő, illetve a megfontolt nyugalom és az idő. A fiataloknak időből van a legkevesebb, a nyugdíjasoknak pedig abból, tehát remélem, hogy ha elérem és megérem, és addigra a csillagvizsgáló már működni fog, akkor ott én jelentős szerepet tudok vállalni abban, hogy az nyitva legyen és jöhessenek az érdeklődők” – mondta Torma Sándor, az Ózdi Amatőrcsillagász Közösség tagja.
Torma Sándor egyébként az Ózdi Városi Televízió Csendes Csevej című magazinjának vendégeként több információt is megoszt majd a csillagvizsgálóról, az amatőr csillagászatról, és arról is, hogy ő hogyan került kapcsolatba ezzel a tudományággal, de más érdekességek is kiderülnek majd az életéről. A magazint a híradó után, este fél nyolctól láthatják a városi televízióban.









