Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
Hírek » Oktatás » Terepszemle – Az Újváros Téri Általános Iskola diákjai látogattak a televízióba
A vezérlőben is időztek kicsit.

Terepszemle – Az Újváros Téri Általános Iskola diákjai látogattak a televízióba

Olvasási idő: perc

Az Újváros Téri Általános Iskola közel húsz hetedikes tanulója látogatott el az Ózdi Városi Televízió szerkesztőségébe pályaorientációs nap keretében. A gyerekek először a vendégváróban foglaltak helyet, rövid ismerkedést követően elkezdődött a házbejárás. A csapat megnézte a szerkesztőséget, kicsit birtokba vették a hangfelmondó helyiséget és elidőztek a vágószobában is. A vezérlő után következett a legizgalmasabb rész, amikor a stúdióba léptek be a fiatalok. Itt töltötték a legtöbb időt.

A műsorvezetés mellett kipróbálhatták azt is, milyen az Ózdi Krónika című hírműsor témáit felkonferálni. A gyerekeknek mozgalmas napjuk volt, a televízió épülete csak a harmadik állomása volt a napi programnak.

„Voltunk a Távhőnél, az nekem nagyon tetszett, nekem az tetszett benne a legjobban, amikor benéztünk a kazánba és elkezdték mondani, hogy mik hogyan működnek” – mondta Hendrik Rabán Zsolt, az Újváros Téri Általános Iskola tanulója.

A diákoknak a legjobban a stúdió és az ott található díszletek nyerték el tetszésüket.

„Voltunk a Távhőnél, eléggé izgalmas volt, utána mentünk a mentőszolgálathoz, megnéztük a mentőautót, ott bemutatták nekünk, hogy mik voltak és jöttünk ide. Ez szerintem nagyon izgalmas helyszín, jó programok vannak, nagyon érdekes” – nyilatkozta Kovács Molli, az Újváros Téri Általános Iskola tanulója.

„Nagyon tetszett nekik minden program. Jelenleg azt látom, hogy itt a tv-nél érzik magukat a legjobban” – fogalmazott Szabó Attila, az Újváros Téri Általános Iskola pedagógusa.

A fiatalok érdeklődőek voltak, a híradózás nagy népszerűségnek örvendett. A tanulók sorra váltották egymást az Ózdi Krónika díszletében. A csapat másik fele eközben a vezérlőben tanulta a súgógép használatát. A látogatás alkalmával számos kérdés merült fel bennük a gyártásról és szóba került a forgatások folyamata is.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.