Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Határon átnyúló szakképzésről tanácskoztak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában
Határon átnyúló szakképzésről tanácskoztak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában.

Határon átnyúló szakképzésről tanácskoztak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában

Olvasási idő: perc

Az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában ma délelőtt vendégül látták a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltató Szakközépiskola tanárait és diákjait. A tornateremben nyitották meg azt a labdarúgó tornát, amelyen a diákok a Gábor Áron Kupáért mérték össze tudásukat.

„A mai nap folyamán a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltató Szakközépiskolával, mint szakmai partnerünkkel közös diákeseményre kerül sor. Ez az évente megrendezésre kerülő teremlabdarúgó torna, mely a Gábor Áron Kupa elnevezést viseli. Négy csapat mérkőzik meg egymással, akiket előzetesen már házi fordulókon keresztül kiválasztottunk. Mi ezzel szeretnénk a két iskola közötti élénk kapcsolatot tovább erősíteni amellett, hogy egy másik jelentős esemény kapcsán is itt van a másik iskola vezetése. Bízunk benne, hogy az eredményhirdetésen, ismételten a tavalyi évhez hasonlóan, ózdi sikerben bízhatunk” – mondta dr. Alabán Péter, az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.

Miközben a diákok a kupa megszerzéséért küzdöttek, az iskola képviselői a határon átnyúló felnőttképzés részleteit beszélték át. A tervek szerint a szlovákiai intézményben szakács képzés indul, amely a magyar szakmai követelmények szerint zajlik majd, melyet egy pályázat támogat.

„A mai napon a sportrendezvény mellett, sor kerül egy szakmai egyeztetésre is, hiszen az Ózdi SZC, a rimaszombati iskola, a Békéscsabai SZC, egy erdélyi iskola és az Innovatív Képzést Támogató Központ részvételével megvalósul egy határon átnyúló szakképzés. Ez azt jelenti, hogy mi Rimaszombaton szakácsokat fogunk képezni a magyar követelmények szerint, felnőttképzés keretében. Erre egy Erasmus Plusz pályázat biztosítja a fedezetet” – nyilatkozta Tuza Ottó, az Ózdi SZC főigazgatója.

A két iskola között már hosszú évek óta jó kapcsolat működik, nemcsak az intézmények vezetése és pedagógusai, hanem a diákok között is.

„Az együttműködésünk a Gábor Áron iskolával már elég régi. A kezdetektől fogva, amikor még Boda István volt az igazgató. Ápoljuk a határon átnyúló együttműködést, ez a mai nap is ezt bizonyítja. A diákok a focimérkőzésen összemérik tudásukat, de májusban rendezzük a FORFEST fesztivált, ahol négy ország diákjai mérik össze tudásukat” – tette hozzá Jaroslav Bagačka, a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltató Szakközépiskola igazgatója.

Az együttműködéstől mindkét intézmény azt várja, hogy tovább erősödik a szakmai és diákok közötti kapcsolat, és új lehetőségek nyílnak a határon átnyúló további oktatási programok megvalósítására.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.