
Sokan gyűltek össze a stadionban április másodikán, csütörtökön délután. A kilátogatók „kék futáshoz” készültek az autizmus világnapján. A dátumot egyébként az ENSZ 2007-ben nyilvánította világnappá. A Csillagfürt EGYMI az Ózdi Teknőc Diák és Szabadidősport Egyesülettel közösen egy olyan délutánra hívott mindenkit, ahol az autizmus láthatóvá tétele volt a cél.
„A mozgásos sporton keresztül próbáljuk megszólítani az embereket, ez már egy hagyomány és a jövőben is ezt szeretnénk tenni és minden jószándékú dologhoz szeretünk csatlakozni, voltak olyan kezdeményezéseink, amikor jótékonysági futásokat rendeztünk és szívesen tettünk eleget ennek a megkeresésnek is a Csillagfürt EGYMI részéről, hogy összekössük a programunkat” – mondta Vanczák Attila, az Ózdi Teknőc Diák és Szabadidősport Egyesület elnöke.
A rendezők fontosnak tartották a társadalmi érzékenyítést, ezért is szervezték a megmozdulást Munkácsiné Papp Rea intézményegység vezető iránymutatásával, amelyben minden kollégájuk partner volt.
„Meg szeretnénk mutatni a városban, hogy érdemes egy-egy program mellé nemcsak a fotelből hozzácsatlakozni és lájkolgatni és megosztani, hogy az én profilom most kék, hanem megmozdulni. Tehát kijövök, emberek közé jövök, barátkozok és megmutatom azt, ha kényelmesen gyalogolok, ha akarok akkor futok és közben társadalmilag egy fontos szerepvállalást bizonyítok azzal, hogy itt vagyok, ami mindenkinek fontos, a mi kis közösségünknek is, Ózd városnak is” – emelte ki dr. Kozup Sándor, a Csillagfürt EGYMI főigazgatója.
Sokan gondolták úgy, hogy ott a helyük, csatlakoztak és támogatták a kezdeményezést. Mindegy volt a táv és az idő, a cél felhívni a figyelmet az autizmus spektrum zavarra, a köztünk élő autista emberekre és családjaikra, támogatni a társadalmi elfogadást.
„A barátnőimmel kitaláltuk, hogy eljövünk futni, hát ki mennyit bír, még most egy körnél járok. A facebookról értesültünk, hogy a teknőc klub hirdette. Én nemrég kezdtem el futni, a fiunk hatására, mert ő a második maratonját futotta le ebben az évben. Rómában voltunk, ott öt kilométer futottunk, ő pedig a maratonon vasárnap és ezen felbuzdulva itt is az öt kilométert le kellene futnom” – nyilatkozta Szakácsné Kocsárdi Krisztina.
Vannak olyan emberek akikről nem is gondoljuk, hogy autisták, mégis érzékenyek, fényre, különböző ingerekre.
„Nekem, mint autistának ez most nagyon fontos volt, hogy így közösen futhattunk, mert így egyre többen ismerik meg ezt a hát nem betegséget, mert a betegségből ki lehet jönni, de az autizmusból nem. Ez egy állapot és egyre többen ismerik meg. Nekem ez jó dolog és mosollyal teli” – fogalmazott Gulyás Bálint György, a Csillagfürt EGYMI tanulója.
A teljesítőknek egyedi kézzel készült kék színű szív alakú befutóérmet akasztottak a nyakukba. A rendezvényt az Egészségfejlesztési Iroda és a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod területi szervezetének munkatársai is támogatták.















