
Több civil állatvédő szervezet részesült jelentős támogatásban a térségünkben. Aggtelek Környéki Állatvédő Egyesület 2.5 milliót, a Mancsremény Állatvédő Alapítvány 1.4 milliót, az Állatvédő Egyesület Kiskapudért és a Kóborkutyák Álmaiért 2.9 milliót, valamint a Civilek a Németjuhászokért Alapítvány 1.3 milliót kapott. Elsősorban ivartalanításra, állatorvosi költségekre, egyéb eszközökre és működésük fenntartására fordíthatják ezt az összeget.
„Rengeteg bajos kutya van, akiknek magas a költsége, utóbbi időben is rengeteg olyan kutyánk volt, akinek több százezer forint volt az orvosi költsége, illetve most is van egy olyan kutyánk, akinek szerintem egymillió felett lesz már második hónapja, bent van, több műtéten ment keresztül. Ez egy kölyökkutyus. Úgyhogy neki is rengeteg lesz a költsége, úgyhogy itt szerintem a mostani nyert pályázati pénznek a fennmaradó része az ivartalanításon kívül orvosi költségekre fog menni” – mondta Jony Wispo, az Aggtelek Környéki Állatvédő Egyesület elnöke.
Az egyesület új szállítóboxokat is beszerzett, mivel a korábbi eszközök elhasználódtak. A pályázati forrást azonban főként az állatok kezelésére kívánják fordítani. Naponta több bejelentés érkezik hozzájuk, és nemcsak helyben, hanem a környező településeken is segítenek a bajba jutott állatokon. A fajtamentéssel foglalkozó Civilek a Németjuhászokért Alapítvány számára a támogatás szintén különösen fontos, hiszen jelenleg egy új menhely kialakításán dolgoznak.
„Elsősorban ivartalanításra és állatorvosi költségekre szeretnénk fordítani. A jelenlegi projekt pedig, amiben benne vagyunk, egy németjuhász állatotthon és öregotthon építése, amihez egy telephelyet vettünk meg, egy régi lepusztult major épületet, amit tavaly kezdtünk el felújítani, és reméljük, hogy az év végére ezek a felújítási munkák, illetve az építés és a kennelek kész lesznek” – nyilatkozta Víg Anikó, a Civilek a Németjuhászokért Alapítvány elnöke.
A tervek szerint az új állatotthon mintegy 50 férőhelyes lesz, amelyet a jövőben tovább is bővíthetnek. Az alapítvány jelenleg 20 németjuhászról gondoskodik, akik ideiglenes befogadóknál vannak elhelyezve az ország különböző pontjain. A szakemberek szerint egyre több bajba jutott állat szorul segítségre, ezért is tartják fontosnak a kapacitásuk bővítését. A támogatások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ezek a szervezetek még több rászoruló állaton tudjanak segíteni a jövőben.




