Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Sport » Egy emberi történet a határok feszegetéséről – Szőnyi Ferenc, a komáromi vasember mesélt 12 500 kilométeres kanadai küldetéséről
Szőnyi Ferenc, a komáromi vasember.

Egy emberi történet a határok feszegetéséről – Szőnyi Ferenc, a komáromi vasember mesélt 12 500 kilométeres kanadai küldetéséről

Olvasási idő: perc

Szőnyi Ferenc, vagy ahogyan a legtöbben emlegetik, a komáromi vasember látogatott Ózdra. A Civil Házban filmvetítéssel egybekötött találkozóra várták az érdeklődőket, ahol kérdéseket is feltehettek a megjelentek. A triatlonista 43 évesen kezdett el sportolni és kellő bátorsággal rendelkezett ahhoz, hogy a leglehetetlenebb küldetéseket teljesítse, mint például 480 kilométert futni a Himalájában, vagy éppen egy harmincszoros IronMan versenyesen egyáltalán célba érni.

A TransCanada Ultra című dokumentumfilm a 12 500 kilométeres kanadai útját mutatta be, amelyet 45 nap, 3 óra és 14 perc alatt teljesített – ezzel világrekordot döntve. A verseny alatt napi szinten 250–300 km-t kerékpározott, de akadt 490 km is. Folyamatos fizikai és mentális terhelés mellett átlagosan 3-4 órát aludt naponta. A végére 12–14 kg-ot fogyott, szervezete szó szerint minden tartalékát felhasználta. A 61 éves sportember arról is beszélt, hogy mit jelentett számára az, hogy képes volt leküzdenie önmagát.

„Hányszor leszel rá még képes? Tehát valami olyan dolog történt meg velem és én tudom, ami soha többet nem fog megtörténni és az embernek vannak ilyen vágyai: eljutni Párizsba, eljutni a teljesítményem határára, megfutni a legjobbat, kiemelni a legnehezebbet. Én annyira vártam azt a cél pillanatot, annyira jó volt ott lenni és megélni, amire én többre már soha nem leszek képes. Soha, de akkor igen” – mondta Szőnyi Ferenc, extrém sportoló.

Felesége nagyon nehezen élte meg, hogy a verseny szabályai szerint ezúttal nem támogathatta testközelből párját. Bár napi kapcsolatban voltak, többször is beszéltek telefonon, mégis aggódott.

„Nagyon kemény út volt ez őneki. Én mindenben támogatom és nagyon örülök neki, hogy neki még mindig van erre ereje, motivációja és hogy ő ezt annyira szereti és lubickol az ilyen versenyekben. A támogatás itthonról elég kemény volt, mert nagyon sokat sírtam. Ezt nem lehet aggódás nélkül. Negyvenöt nap. Nagyon sok idő. Az első két hét az neki is nagyon borzasztó volt és nekem is” – nyilatkozta Szőnyi Szilvia.

A program végén közös fotókra, dedikálásra is volt lehetőség. A kihívások sora már szombaton folytatódott. Szőnyi Ferenc Salgótarjánból vágott neki kerékpárjával egy 1750 kilométeres útnak, ugyanis eltökélt szándéka, hogy a Magyar Kört teljesítse. Ma reggelre átlépte az 1000 kilométeres lélektani határt. A megmérettetés célja Szekszárd.

Legfrissebbek

A koncert nem csupán egy fellépés, hanem egy komplex vizuális és zenei élmény.

Balázs Pali 29 év érzelmeivel érkezik Ózd színpadára

Helyszín: Ifjúsági ParkIdőpont: 2026.05.01. 20:00 Több mint 20 év után tér vissza a városba Balázs Pali. Közel három évtizede, 1996-ban kezdődött egy páratlan zenei sikertörténet, amely idén különleges mérföldkőhöz érkezett.…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.