
Amióta megnyílt a múzeum VR-szobája, egyre több érdeklődő tér be az intézménybe, többek között azért, hogy kipróbálja a virtuális valóságon alapuló élményeket. Ma SZIKSZI-sek érkeztek, hogy megtapasztalhassák a darumozgatást, a targoncavezetést és repülhessenek a jetpackkel. A diákok jutalmul kapták a múzeumi élményeket, mivel az iskola egyik házi versenyén győztek ötletükkel. A SZIKSZI szakmai napjára szerettek volna egy olyan dolgot kitalálni, ami segítséget jelent a diákok mindennapjaiban.
„A szakmai napon mi egy Törődéspont nevű szekrényt helyeztünk ki az iskolában, és ez folyamatosan működik azóta is. Ide higiéniás termékeket helyeztünk el, illetve íróeszközöket főként. Ez mindennap működik a diákok számára, van, ami cserealapon működik, van, ami pedig úgy, hogy ha elveszel valamit, akkor valami mást kell helyette visszatenni” – mondta Szimel Bíborka.
A múzeumban nem csak diákokat, osztályokat várnak akár egész napos elfoglaltságra. Nemrég egy idősekből álló csoport járhatta végig az intézmény tereit. Fontos, hogy ők is kimozdulhassanak akár saját otthonaik, akár az idősotthonok falai közül, ezért tematikus napokat szerveznek számukra, amikor az ő tempójukban, az ő érdeklődési körüknek megfelelő programmal várják őket. A múzeumban figyelembe vették azt is, hogy ők személyesen átélhették azt a korszakot, amikor a gyár ereje teljében működött, így nagy hangsúlyt fektettek az emlékek megosztására is.
„Folyamatosan készülünk akciókkal, és a szolgáltatások bővítése is egy kiemelt szempont nálunk. A célcsoportoknak a sokszínűségét pedig szintén szeretnénk elérni, hogy az idősektől, a hölgyektől, az urakon keresztül egészen a kisbabás, fiatal anyákig meg tudjunk szólítani mindenkit, illetve mindenkinek tudjuk azt a lehetőséget biztosítani, hogy megtalálja a számára érdekes információkat, kellemes tereket, és egy jó időtöltést tudjunk biztosítani a számukra” – emelte ki Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője.
Az időszaki kiállítótérben is folyamatosak a munkálatok, azt a termet úgy próbálják kialakítani, hogy többféle tárlat berendezésére is alkalmas legyen. Ahogy korábban beszámoltunk róla, az első kiállítás Kőfalusi György magángyűjteményéből nyílik majd, a vasöntvényeket legkorábban várhatóan ősszel láthatja majd a nagyközönség.





