
Rendkívüli ülést tartott Ózd város képviselő-testülete. A grémium három napirendi pontot vitatott meg. Mivel egy korábbi tanácskozáson Molnár Gábor elnyerte az Ózdi Közétkeztetési Intézmény vezetői pozícióját, ő augusztus 14-ével lemondott az Ózdi Városüzemeltető Intézmény igazgatói posztjáról. A tisztség betöltéséhez azonban több feltételnek meg kell felelni, így a testületnek el kellett fogadnia egy pályázati kiírást, amelyet a mai napon tettek közzé a város holnapján. Emellett augusztus 15-től ideiglenesen megbízták Kristonné Sipos Ágnest, az ÓVI műszaki osztályvezetőjét az igazgatói feladatok ellátásával. Zárt ülésen tárgyalták az Ózdi Városi Óvodák vezetőjével kapcsolatos napirendi pontot.
„Rendkívüli képviselő-testületi ülésen döntött Ózd Város Önkormányzatának képviselő-testülete arról, hogy az Ózdi Városi Óvodák vezetésével öt évre Répási Judit pályázót bízza meg. Három pályázó volt, a bizottság, akik meghallgatták a jelentkezőket, őt ítélték a legalkalmasabbnak, és a képviselő-testület is teljes egyetértésben őt bízta meg az óvodák vezetésével” – tette hozzá Janiczak Dávid, polgármester.







